Az emberiség jövőjével kapcsolatban vannak pesszimista és optimista elképzelések is. Sokan azt gondolják, hogy végül megtanulunk harmóniában élni a környezettünkkel, de talán még többen vannak azok, akik azt gondolják, szomorú évszázadok várnak ránk. Jelenleg a földön 7 emberből egy nyomornegyedben él, vagy valamilyen perifériára szoruló telepen él. Tehát a világon több mint egymilliárd ember tengeti borzalmas körülmények között a hétköznapjait. Ha pedig figyelembe vesszük az egyre nagyobb méreteket öltő népességnövekedést, akkor azt láthatjuk, hogy a század közepére a nélkülözők száma akár meg is háromszorozódhat.
Pontosan ezért nem mindegy, hogy hogyan tudjuk megoldani a már említett túlnépesedést, valamint ezzel szoros összefüggésben: hogyan néznek majd ki, vagy ami fontosabb, hol lesznek a jövő városai. Mára a nagyvárosok peremein óriási tömegek zsúfolódtak össze úgynevezett telepeken, amelyek hiába néznek ki szertelennek, valójában rendkívül szervezettek. Az Ohio-i fotóriporter, Noah Addis bejárta a világot, hogy dokumentálja, milyen sokan élnek ilyen körülmények között.
Addis célja, hogy bemutassa: a szükség és az emberi kreativitás mire képes együtt. Nem meglepő, hogy az ilyen telepeken élők sokszor elítélik a nyugati nagyhatalmakat, de érdekes, hogy az építészeti megoldásaikon mégis látszik az eredeti közösségük karakterisztikája. Méltán vetődik fel a kérdés: hogyha tömegek laknak ezekben a városokban, akkor miért nem indulnak fejlődésnek? A válasz egyszerű: a kormányok sokszor az összetákolt épületeket lebontják, így senki nem mer drága anyagokból strapabíróbb otthonokat készíteni. Ez az egyik oka annak, hogy szinte senki nem fektet ezekbe a közösségekbe.
Addis rávilágít, hogy egy kis ráfordítással (a tulajdonjogok védelme, az elektromosság, a víz, az oktatás és az orvosi ellátás bevezetése) ezek a spontán kialakult települések belátható időn belül virágzó metrópoliszokká válhatnának.
