Tudomány

Meghalt a matekkönyvek apostola, Hajdu Sándor

A docens olyan matekkönyvek szerzője volt, amikből milliók tanultak. A lánchidas és vitorlásos borítók generációk retinájába égtek bele, miközben az ember kérdezgette a többiektől: írtál házit?

Életének 76. évében rövid, súlyos betegség után elhunyt Hajdu Sándor főiskolai docens, ismert matematika-tankönyvek szerkesztője, szerzőtársa – közölte a Műszaki Könyvkiadó Kft. csütörtökön.

Hajdu matematika-fizika szakos tanári diplomáját a Kossuth Lajos Tudományegyetemen szerezte. Tanított általános iskolában, majd a debreceni Fazekas Mihály Gimnáziumban. Később a nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskolán algebrát és számelméletet oktatott, és részt vett a tanítási gyakorlatok szakmai irányításában – olvasható a közleményben.

Kép: Moly.hu
Kép: Moly.hu

Tudományos kutatásai ebben az időszakban a matematika tantárgy tervezéséhez és a matematikatanulás pszichológiai vonatkozásainak vizsgálatához kapcsolódtak. E témakörből doktorált 1980-ban.

1985-től az Országos Pedagógiai Intézet munkatársa lett, ahol matektanítással kapcsolatos tantervelméleti és tantervtörténeti kutatásokat folytatott, országos felméréseket szervezett, részt vett a matematika-tanterv korrekciójának előkészítésében, a Nemzeti Alaptanterv kidolgozásában.

Nyugdíjazásáig a Pető András Intézetben konduktor-tanítók képzésében tevékenykedett, ezután minden idejét a tankönyvcsalád fejlesztésének szentelte. E tankönyvcsaládból “generációkon át több millió gyermek tanulta a matematikát” – áll a közleményben. Hajdu temetése jövő hétfőn 13 órakor lesz a budakeszi temetőben – írja az MTI.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik