Tudomány

Meghalt az első magyar szívátültetést végző orvos

Dr. Szabó Zoltánnak köszönhetjük az első hazai pacemakert is.

Vasárnap, életének 87. évében elhunyt Dr. Szabó Zoltán, akit a szívsebészet úttörőjeként méltat megemlékezésében a Semmelweis Egyetem.

A professzor 1954-ben kezdte pályafutását, 1955 óta foglalkozott szívsebészettel. 1981-től 11 éven át a Városmajori Klinika igazgatója volt, 1979 és 1985 között a Semmelweis Egyetem orvoskari dékánja, illetve három évig általános rektorhelyettese volt.

1967-ben ő készítette el az első magyar implantálható pacemakert, amit emberbe is beültetett. Pályája betetőzéséül 1992 januárjában elvégezte az első sikeres hazai szívátültetést, az év júliusában nyugdíjba ment és a Biotronik Hungária Kft. igazgatója lett 2004. január 1-ig.

Tevékenységéért egyebek mellett megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét a csillaggal.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik