Tudomány

Európa legizgalmasabb projektjére figyel a világ

Európa keleti és nyugati szegletében fut a két legizgalmasabb projekt az elektromos mobilitás fejlesztésére. Észt és holland, két jó barát, együtt tölti az akkuját?

Hollandia: Fastned

Norvégia után Hollandiában a legmagasabb a lakosságra vetített elektromos autó-arány: már 2013-ban 1,7 villanyautó jutott 1000 holland polgárra, mára több mint 40 ezer villanyautó fut a holland utakon.  Ebben az országban a magas állami támogatás és a privát szféra „beszállása” együtt lökte meg az elektromos mobilitás terjedését.

2013 év végéig minden új villanyautó mentesült az összes regisztrációs és üzemeltetési jellegű adó alól, ami átlagosan 5300 euró körüli támogatást jelentett a vásárlóknak az autóhasználat első négy évében.  Ehhez jött még 3-5000 eurós ösztönzés, ha taxitársaság vásárolt villanyautót, vagy cég elektromos furgont. És talán a legfontosabb: ingyenes parkolási engedélyt lehetett kapni a villanyautókra Amszterdamban (jelenleg egy ilyen jogosultságra nagyjából tízéves várólista van).

Az állam segítsége mellett egy privát vállalkozás, a Fastned elindítása segített az elektromos autózás fejlődésében. A cég  autópályák mellett telepített jórészt megújuló energiával üzemelő gyorstöltőket, mára lefedve Hollandia egész területét. Jelenleg már a városokban terjeszkednek, hetente adnak át egy-egy új töltőállomást, melynél 20-30 perc alatt tölthető 90-100 km megtételére elegendő energia a villanyautókba. A Fastned terjeszkedése az ország határait is elhagyta: 2014 év végén EU-s támogatást kapott egy Németország, Svédország, Dánia útjait érintő fejlesztésre, összesen 155 új töltőpont telepítésére.

gyt1
Fastned-töltőállomás a holland sztráda mellett

Észtország: Elmo

Az észt állam 2011 tavaszán állapodott meg a Mitsubishivel: átadják a japán óriásvállalatnak az állam szén-dioxid-kibocsátási kvótájának jó részét, de nem pénzért, hanem elektromos autókért cserébe. 507 darab Mitsubishi i-Miev (kicsi, de fürge és praktikus kis villanyautó) került így az észt kormányhoz. Az autók java részét a szociális munkások kapták meg. Mivel a villanyautók léte önmagában kevés az elektromos mobilitás országos szintű megvalósításához, a projektben sor került a teljes Észtországot lefedő elektromos gyorstöltő-hálózat kialakítására is. Jelenleg a 45226 km2 területű országban 163 egyenáramú gyorstöltő működik. (A kétszer akkora Magyarországon 2015 év végén 5, azaz öt darab ilyen töltő van, mind privát beruházás eredményeképpen.)

gyt3
Észtország gyorstöltő-térképe ma

gyt2
Napelemek termelik az energiát a villanyautó-töltő tetején

Az elektromos autók tömeges megjelenése az országban azzal az eredménnyel járt, hogy a lakosság figyelmét is felkeltették az olcsón használható, csendes új autók. Az állam 2014 augusztusáig átlagosan 16500 euróval, kb. ötmillió forinttal támogatta is az elektromos autók vásárlását. Ma már nincs ilyen támogatás, de az impulzus hatására a töltési ciklusok száma a töltőhálózaton ilyen impozáns módon alakult az elmúlt két és fél évben:

gyt5
Az észt gyorstöltők használatának diagramja

Az elektromos mobilitási program olyan jól sikerült, hogy ma már kevés is a meglévő gyorstöltő-állomány. Ahogy nő a lakossági igény az elektromos autózásra, egyre jobban megéri akár privát befektetésként is töltőoszlopot telepíteni, így megnyílik az út a befektetői-vállalkozói szféra számára is, hogy kivegye a részét ebből az új „villamosításból”.

gyt4
ELMO-töltőpont Észtországban

Ajánlott videó

Olvasói sztorik