Tudomány

R2D2-né Kovács Margit, avagy létrejöhet-e szerelem ember és robot között?

Talán nem is annyira légből kapott az Ex Machina című film alapötlete, ahol a programozó Caleb beleszeret az Ava nevű robotba. Egy új tanulmány szerint ugyanis az emberek igen magas empátiát éreznek a robotok irányába – számol be a Daily Mail. A szakértők arra figyelmeztetnek, a jövőben akár “érzelmi” kapcsolatok is kialakulhatnak ember és robot között.

A felfedezés egy önkénteseken végzett kísérlet eredménye. A teszt során az alanyoknak olyan képeket mutattak, amelyeken emberi, illetve humanoid kezek voltak láthatóak olyan helyzetekben, mikor sérülést okoztak nekik – pl. végighúztak rajtuk egy kést. Az agyműködés vizsgálata után arra jutottak, a két kép hasonló gyorsan és hasonló mértékben váltott ki empátiát a jelentkezőkben. Ugyanakkor a robotok felé az empátia kialakulásának egyes folyamatai lassabban erősödtek.

teszt

A kutatást a japán Toyahashi Műszaki Egyetem és a Kyotoi Egyetem végezte, és ez az első neurofiziológiai bizonyíték arra, hogy az emberek igen erős együttérzést képesek táplálni a humanoidok felé. Természetesen az ember teljes mértékben sosem fogja tudni önmagát egy robot helyzetébe képzelni, mivel a robotok szervezete – már ha van vagy lesz ilyen – igen eltérő.

A tanulmány társszerzője, Michiteru Kitazaki szerint jó lenne, ha a jövő társadalmában az emberek és robotok proszociálisak – egymást segítők – lennének. Az egymás iránt érzett empátia megsegítheti a proszociális viselkedés kialakulását, éppen ezért a dolog nem elképzelhetetlen.

Előkerülhetnek korábbi aggodalmak

A múlt hónapban Dr. Kathleen Richardson, a világ egyik vezető robot-etikával foglalkozó tudósa arra mutatott rá, a sexbotok komolyan károsíthatják az emberi kapcsolatokat. A robotipar egyik leggyorsabban fejlődő ágazata ugyanis ez, ahol rengeteg tere van a fejlesztéseknek – a külsőn és funkción át egészen a viselkedésig.

Dr. Richardson szerint a sexbotok erősítik a nemi sztereotípiákat, és azt az elképzelést, hogy egy kapcsolat kimerül a fizikai érintkezésben. A tudós szerint ez nem csupán a női-férfi kapcsolatokat nehezítheti, hanem az egész társadalomban okozhat problémát. A robotokkal történt megcsalások is igen komoly gondot jelenthetnek a jövőben.  Dr. Richards szerint érdemes lenne a tervezőknek átgondolni, hogyan fejlesszék modelljeiket.

A múlt hónapban, Japánban piacra dobott Pepper például képes az emberi érzések felismerésére. A termék igen hosszú használati utasítást tartalmaz, amely többi között arról is szól, hogy a tulajdonos ne próbáljon meg szexuálisan érintkezni a géppel.

Gyógyászati segédeszköz?

Ezzel szemben Dr. Ian Kellet terapeuta szerint a sexbotok adott esetben hasznosak is lehetnek. Elképzelése szerint a jövőben a robotok egyfajta bér szexpartnerként működhetnének olyan pácienseknél, akik szexuális gondokkal küzdenek – a testi fogyatékkal élőkön segítő szexuális asszisztensekhez hasonlóan. Bár egyelőre a törvény tiltja az effajta terápiát, egy ilyen módszer minden bizonnyal segíthetne a korai magömléstől szenvedő vagy a kevés tapasztalat miatt szorongó személyeken.

Dr. Helen Driscoll szexuálpszichológus arra mutat rá, hogy az virtuális valóságokhoz hasonlóan – mint amilyen egy online játék – a robotokkal kialakult közeli kapcsolat is segítheti a mentális egészséget. Erre meg is van az igény – a Pepper árusításának megkezdése utáni első percben már ezer robotot adtak el. A neten keresztül is megrendelhető szexbabák a gyors technológiai fejlődés következtében egy nap majd életre kelhetnek. A robophilia – a robotokhoz való szexuális vonzódás – jelenleg nagyon furcsának tűnik, de könnyen lehet, hogy a nem is olyan távoli jövőben teljesen elfogadott lesz – tette hozzá.

Könnyebb út a robotokkal kezdeni

Ahogy a mesterséges intelligencia vonzóbbá válik, és tökéletesen – vagy akár jobban – visszaadja a szex élményét, előfordulhat, hogy sokan ezt a módszert fogják választani a kevésbé vonzó és nehezebben kezelhető emberek helyett. A tudomány fejlődésével talán egy nap nem csak fizikai, hanem mentális vonzódás is kialakulhat ember és robot között. Előfordulhat, hogy egyes emberek számára a virtuális kapcsolatok fontosabbá válnak, mint a valóságosak – hasonló látható A nő című 2013-as filmben, Joachin Phoenix főszereplésével.

Dr. Driscoll szerint egy ilyen kapcsolat komoly segítség lehet magányos emberek számára. Ugyanakkor az online töltött idő már így is problémát okoz egyes embereknél. A jövőben talán az összes kommunikáció neten keresztül fog zajlani. A virtuális világban való visszavonulás és egyedüllét ugyanakkor a mentális egészség rovására mehet – lévén az ember társasági lény.

Újabb kutatások rámutattak, hogy a japán fiatalok már így is elkerülik a szexuális- és intim kapcsolatokat. A felnőttek fele azt állítja magáról, soha többé nem szexel. Kínában a Xiaoice barátnő alkalmazást tulajdonosa szerint több ezer összetört szívű ember használja. A felhasználók akár ismerősként is hozzáadhatják virtuális kedvesüket a Touchpalon, vagy a Weibon – a Twitterhez hasonló kínai mikroblogokon.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik