Tudomány

A robottal szexelni szigorúan tilos!

A világ első „érző robotjának” gyártója szigorú szankciókkal fenyegeti azokat, akik „illetlen dolgokra” használják szegény Peppert.

A Wired híre szerint „a világ első érző robotjának” gyártója attól tart, hogy vásárlóik „szexuális célokra vagy egyéb illetlen dolgokra” használhatják az 1600 dolláros Peppert, ezért a felhasználói feltételekben szigorúan kikötötték, hogy aki ilyet tesz, az „szankciókra” számíthat. Azt, hogy pontosan mit is értenek „szankciók” alatt, sajnos nem részletezi a dokumentum. A mellékelt kézikönyv szerint a robotot emellett tilos a szabadban használni, vagy arra utasítani, hogy egy másik embernek sérülést okozzon. (Isaac Asimov tehát nyugodtan pihenhet a sírjában.)

Peppert az Aldebaran Robotics nevű japán fejlesztőcég dobta piacra a szigetország legnagyobb mobilszolgáltatójával, a SoftBankkal közösen. A 121 centiméter magas, 29 kilós robotot saját kamerával, 3D-szenzorral, mikrofonnal, wifi-kapcsolattal és egy, a mellkasába épített nagyméretű érintőképernyővel is ellátták. Egy feltöltéssel 12 órán keresztül tud „ébren maradni”, és kerekei segítségével akár 2 km/h-ás sebességgel is közlekedhet. Gyártói szerint képes felismerni és reagálni az emberi arckifejezésekre, az érzésekre és gazdái hangját is megismeri. Az első sorozatot pillanatok alatt elkapkodták.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik