“Ez volt ám az ember, ha kellett, a gáton,/Nem terem ma párja hetedhét országon;/Ha most feltámadna s eljőne közétek,/Minden dolgát szemfényvesztésnek hinnétek./Hárman sem birnátok súlyos buzogányát,/Parittyaköveit, öklelő kopjáját;/Elhülnétek, látva rettenetes pajzsát,/És, kit a csizmáján viselt, sarkantyúját.” Így mutatja be a költő Toldi Miklós alakját, akinek rettentő erejét a néphagyomány is megőrizte.
Arany Toldija és a valóság
Toldinak a valóságban is volt egy György nevű testvére, és valóban személyesen lehetett jelen a királyi udvarban. Megfelel a valóságnak az is, hogy Nagyfalu a Toldi család kezében volt, ám a György és Miklós konfliktusa, a farkasokkal való viadal és a cseh lovag legyőzése nem támasztható alá történeti forrásokkal. Bár utóbbi minden további nélkül elképzelhető a korban népszerű lovagi tornák valamelyikén.
A meglévő dokumentumok alapján Toldi Miklós életét igencsak vázlatosan ismerjük – olvasható a Magyar Nemzeti Levéltár honlapján. Személye 1351-ben tűnik fel először az oklevelekben, ekkor Meggyesi Simon familiájában szolgálhatott, sárosi alispán Volt. Meggyesi több vármegye ispánja volt, a gyakorlati teendőket – a korabeli gyakorlatnak megfelelően – hű emberei, Sáros esetében Toldi Miklós végezte helyette.
Nagy Lajos király és lovagjai aprítják a törököt (Wikipedia)
Jó munkát végezhetett, mert nem sokkal később Meggyesi már a sokkal nagyobb presztízzsel bíró Pozsony vármegyét bízta rá, és Toldi viselte a pozsonyi várnagyi címet is. Minden jel arra mutat, hogy hősünk a “közigazgatásnál” többre becsülte a vitézi életet, 1354-től az esztergomi érseknek a szolgálatába lépett: az érsek közvetlen környezetében szolgált lovagként, magyarul hivatásos katona volt pénzért, ellátásért.
Zsoldosvezér
I. Lajos király 1363-ban Toldit jelölte ki a Szentszék javainak védelmére indított hadjárat vezetőjévé, ő pedig győzelmet aratott Milánó csapatai felett. Ezután vélhetőleg zsoldosként Itáliában maradt, mivel 1365-ben az angol és magyar lovagokból álló úgynevezett „fehér csapat”-nak egyik vezére volt. A csapat mintegy 5000 főt számlált, ebből körülbelül 1600 fő közvetlenül Toldi parancsnoksága alá tartozott.
Nehézlovasokról, a “középkor tankjairól” van szó, vagyis a magyar vezér a korban nagyon is tekintélyes haderőt irányított, a feladatot csakis komoly harci tapasztalatokkal és érdemekkel bíró személy végezhette. Ehhez mérten komoly javadalmazásban is részesült. A fehér csapat végül 1365 nyarán német zsoldosoktól szenvedett döntő vereséget, vezérei többsége Toldival együtt fogságba került.
A következő évben azonban Miklóst már Magyarországon találjuk, mint a király lovagját. Még ebben az évben megkapta a gömöri ispáni címet, majd zalai, később szabolcsi ispán volt. Toldi valós alakja tehát egy az egyben megfelelt a nyugati lovagregényekben megénekelt eszménynek: a köznemesi családból származó hős saját ereje, kitartása és hűséges szolgálata által fényes karriert fut be.
