Tudomány

Lázban égnek az UFO-hívők egy nemrégiben talált csontváz miatt

arkaim (Array)
arkaim (Array)

Idegen lénytől származónak tartják a fura formájú koponyát, de a tudósok szerint csak ősukrán.

Bizarr, természetellenesen hosszúkás alakú koponyája van annak a nagyjából 1600 – 1700 éves csontváznak, amit archeológusok ástak ki a csak Oroszország Stonehenge-e néven ismert Arkaim területén, Cseljabinszk városa mellett. A tudósok úgy vélik, hogy egy nő maradványairól van szó, aki a mai ukrán nép ősének tekinthető törzsből származott. A földönkívüli lények hívei azonban biztosak benne, hogy a maradványok idegen lénytől származnak – írja a Mirror.

 Kép: CEN

Az archeológusok szerint szó sincs földönkívüliekről. Az Urál-hegység délkeleti lejtőin, a Miassz folyó partján fekvő terület ősi népeinek körében ugyanis elterjedt szokás volt, már újszülött kortól körbekötni a koponyát, hogy az hosszúkás formájúra nőjön. Az UFO-hívek szerint azért, mert az általuk istenekként tisztelt földönkívüli látogatókra akartak hasonlítani.

„Meglepően jó állapotban maradt csontvázra bukkantunk” – mondta el Maria Makurova, régész az Itar-taszsz orosz hírügynökségnek. „Lehetséges, hogy a csontváz egy nőé volt, aki a mai Ukrajna, Kazahsztán, és Oroszország területén egykor élő, Szarmata törzshöz tartozott. A koponyája azért van megnyúlva, mert a törzs hagyományai szerint a gyermekek fejét kötéllel körbekötötték” –tette hozzá. Azt elutasította, hogy a földönkívüli teóriákat kommentálja, de annyit elárult, hogy a tudománynak egyelőre nincs válasza a fura, koponyadeformáló szokás elterjedésére.

 Arkaim

De ez csak egy, az Oroszország Stonehenge-ét körülvevő titkok közül. A kör alakú építményt az időszámításunk előtti negyedik évezredben emelték, az angliai Stonehenge-ével megegyező vonalak mentén. Csak 1987-ben fedezték fel, azóta a bronzkor történetkutatásának egyik fontos színhelye lett. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik