Tudomány

Szülésbe halt bele a pápa lánya

Bihari Dániel
Bihari Dániel

tud újságíró. 2015. 06. 24. 16:00

Lucrezia Borgia a feslett nő megtestesítője volt évszázadokon keresztül. Pedig nem volt más, mint eszköz apja és bátyja véres, intrikákkal teli hatalmi játszmáiban.

VI. Sándor pápa, azaz Rodrigo Borgia nem az a szent életű, jámbor férfiú volt, amilyennek sokszor elképzeljük a katolikus egyház fejét. Sokkal inkább volt politikus, annak minden kétes tulajdonságával: nagyravágyó, ravasz, sokszor erkölcstelen és kapzsi. Emellé viszont rengeteg tehetség társult. Vagyon nélkül érkezett Rómába, ahol nagybátyja, III. Kallixtusz pápa jóvoltából már 25 évesen bíborosi rangra emelkedett.

A pápa gyermekei

Nemcsak e pártfogásnak, hanem becsvágyának és tehetségének is köszönhetően az évek alatt mesés vagyonra és hatalomra tett szert. Csak 37 évesen, 1468-ban szentelték pappá, 1492-ben lett pápa. Falta az életet, lakomák, tivornyák jellemezték még pápasága idejét is, a források szerint nyolc gyermeke született. Négy még pappá szentelése előtt Vanozza dei Cattanitól, ők mindannyian magas rangot és vagyont szereztek apjuk által.

Nemcsak a pápa támaszaivá váltak így, de megalapozták a Borgiák hatalmát. Főleg Cesare, aki a fejedelem című halhatatlan műve megírására késztette Machiavellit. Lucrezia Borgia is apja politikai karrierjét szolgálta oly módon, ahogy ezt akkoriban a lány gyermekek tehették: 13 évesen, 1493-ban férjhez adták Giovanni Sforzához, a milánói hercegi család tagjához.

Rövid szerelem

Lucrezia Borgia (Array)Lucrezia jó nevelésben részesült, széleskörű reneszánsz műveltsége mellett 16 évesen már hat nyelven beszélt, írt és olvasott. Emellett gyönyörű volt, szőke hajával, igéző szemeivel a kor szépségideálja. Ám életét nem nevezhetnénk túl boldognak. Házassága után nem sokkal lehanyatlott a Sforzák csillaga, így impotenciára hivatkozva a pápa érvénytelenítette lánya házasságát, hogy új férjet jelöljön ki számára.

Csakhogy a lány a válóper alatt teherbe esett, a gyereket apja utasítására titokban kellett megszülnie. Ez pedig olyan pletykákra adott okot, hogy testvére, Cesare ejtette teherbe, vagy hogy a pápai követtel feküdt össze. A Borgiák vérfertőzése kedvelt beszédtéma volt akkoriban, ám erre bizonyíték mindeddig nem került elő.

Rövidesen a nápolyi uralkodó fiához, Aragóniai Alfonzhoz adták hozzá, akinek oldalán rátalált a szerelem, egy gyermekük született. Alig két évet voltak együtt, amikor 1500-ben Alfonz politikai gyilkosság áldozata lett Római tartózkodása idején, feltehetően Cesare Borgia parancsára.

Apja és testvére miatt gyűlölték

Lucrezia nem gyászolhatott sokáig, apja és bátyja már a következő évben hozzákényszerítette őt Alfonso d’Este ferrarai herceghez. Szerencsétlen nőnek két férj után nem volt túl jó híre. A végzet asszonyának, rosszéletűnek, méregkeverőnek bélyegezték, féktelen kicsapongásokkal vádolták, vérfertőzőnek nevezték. Évszázadok teltek el, mire a történettudomány tisztázta a hercegnőt, és nyilvánvalóvá tette: rövid élete során senkinek nem ártott. A személyét bemocskoló pletykákat a Borgiák mesterkedései következtében fellángoló gyűlölet indította.

Harmadik férjének hat gyermeket szült, udvarát valóságos reneszánsz fellegvárrá tette. Miután apja VI. Sándor elhunyt, a Borgiák csillaga leáldozott Itáliában, és ezzel a hercegnőre is nyugodt évek köszöntöttek. Élete utolsó éveiben a vallás felé fordult, a ferences rendet támogatta és kolostort alapított. Fiatalon hunyt el, mindössze 39 éves volt. Utolsó gyermeke születésekor vérmérgezést kapott, ami tíz nap múlva, 1519. június 24-én elvitte.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.