Tudomány

Ússzon egyet a világ a legfurább halaival

Lesz kobold, Shrek, meg nyálkahal is, meg olyan szőrös, amelyik a tenger fenekén sétál.

A Föld kétharmadát víz borítja, a bolygó élővilágának sokkal nagyobb, és színesebb része él vízben, mint szárazon. Az óceánok mélye hemzseg az olyan meghökkentő lényektől, amik mintha egy bizarr fantáziájú sci-fi rajzoló agyából pattantak volna ki. Az io9 gyűjtette össze közülük a legkülönlegesebbeket.

1. Neoclinus blanchardi

Nem túl veszélyes, de irtózatosan nagy a szája a Csendes-óceán keleti részének sekély vizeiben élő, nagyjából 30 centisre megnövő halnak. Önkényes lakásfoglalóként, elpusztult puhatestűek „házaiba” költözik be, s területét, úgy védi, hogy hatalmas száját kitátva szörnyetegnek tettei magát. Annyira önhitt állat, hogy olykor saját fajtársát is megpróbálja átverni trükkjével. 

2. Ezüst bárdhal

Amilyen sátánian néz ki, szerencsére ugynannyira apró. A mindhárom óceánban elterjedt mélytengeri ragadozó mindössze 7 centi hosszú. Kétszáztól akár ezer méteres mélységig is előfordul. Vannak szervei, melyekben fénysugárzással járó kémiai reakciók zajlanak, vagyis a hal biolumineszkál, azaz képes világítani a sötét mélységben.

3. Psychrolutes marcidus

Alighanem ez a hal a tengerek “grumpy cat”-je. Az angolul Blobfish-nek nevezett teremtményt szavazta meg néhány éve a világ legrondább állatának az Ugly Animal Preservation Society (Egyesület a Ronda Állatok Megmentéséért). Az Ausztrália, Tasmania, és Új-Zéland körüli mélyebb vizekben élő hal legnagyobb példányai 30 centisre nőnek.

4. Nyálkahal

Az angolnára hasonlító, nyálkahal arról kapta a nevét, hogy veszély esetén hihetetlen mennyiségű nyúlós, fehér váladékot választ ki a szervezetéből, s annak felhőjében tűnik el a ragadozók elől. A nyálkahal egyébként az egyik legrégebbi élőlény a földön: már 300 millió éve úszkál a vizekben, s ő az egyetlen ismert élőlény, amelyiknek koponyája van, de gerince nincs, csak gerinchúrja. Igen, a nyálkáról nekünk is pontosan AZ jutott eszünkbe. 

5. Ördöghal

Valóban pokoli kinézete van a világ összes tengerének és óceánjának mélyén ott úszkáló ördöghalnak. Különböző fajtái 9 centistől akár egy méteresig nőhetnek. A ragadozók fejéből kinövő lámpácska nem a látásukat segíti, hanem a prédát csalogatja hatalmas fogaik közé. Leggyakrabban előkelő éttermek tányérjain lehet összefutni velük: húsuk igazi ínyencségnek számít.

6. Koboldcápa

A mélytengeri koboldcápa egy kevéssé ismert, mélytengeri cápafaj, amelyik nevét, nyilvánvalóan fura arcberendezéséről kapta. A rózsaszínes bőrű, három – négy méter hosszúra növő halfaj százméteres mélység alatt érzi igazán otthon magát.

7. Chauliodus sloani

Ennek a talán az ördöghalra hasonlító teremtménynek vannak a világon a testmérethez viszonyított legnagyobb fogai. A meleg és mérsékelt övi óceánokban és tengerekben él, leggyakrabban ötszáz – ezer méteres mélységben, de éjjelente egészen a feszínig is felmerészkedik.

8. Ázsiai birkafejű ajakoshal

Ezt a Koreai-félsziget, Japán, és Kína körüli sziklás zátonyok között élő, nagyjából egyméteres halat valamilyen fura okból kifolyólag Shrek-halnak is szokták hívni. Sejtelmünk sincs miért.

9. Antennarius striatus

Szabadfordításban a neve magyarul: harántcsíkolt (vagy szőrös) békahal. Tényleg szőrösnek tűnik, ráadásul lábai is vannak, amikkel a tengerfenéken sétál. A nagyjából 22 centis furcsaság az óceánok trópusi, szubtrópusi részein él, sekély, sziklás, korallzátonyos vizekben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik