Tudomány

Szemétnek nézte és kidobta az 55 milliós Apple-gépet

A bontóban szerencsére észrevették a muzeális darabot, el is vitte egy gyűjtő. Korábbi gazdája még nem is tudja, hogy meggazdagodott.

Egy amerikai hulladék-újrahasznosító cég keresi a gazdáját annak az Apple számítógépnek, amelyet az illető régi kacat gyanánt kidobott, és amelyért egy gyűjtő 200 ezer dollárt (55 millió forintot) fizetett. A Szilícium-völgyi céghez egy nő vitte be több doboznyi elektronikus hulladékot, amelyet garázsában talált az után, hogy a férje meghalt. A dobozok kinyitásakor a munkások egy elsőgenerációs Apple számítógépre is bukkantak. Egyike volt annak a 200 asztali gépnek, amelyeket 1976-ban Steve Jobs, Steve Wozniak és Ron Wayne szerelt össze és dobott piacra – adta hírül a San Jose Mercury News helyi lap.


Az Apple-I. Forrás: Wikipedia

“Nem hittünk a szemünknek. Azt gondoltuk először, hogy egy hamisítvány” – mondta el Victor Gichun, a hulladék-újrahasznosító cég alelnöke. A vállalat egy magángyűjteménynek 200 ezer dollárért eladta a ritka számítógépet, és most keresi az eredeti tulajdonost, aki nem hagyott hátra semmilyen információt magáról. Szabályzatuk szerint ugyanis az eladott eszközökért kapott bevétel fele őt illeti meg, és a cég osztozni akar vele.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik