Tudomány

Új Google-autó kerül az utcára

Google-auto (Array)
Google-auto (Array)

A törvények értelmében még lesz benne gáz- és fékpedál, de a jövőben ezeket is kidobná a cég.

Nyártól az utcákra viszi a Google saját fejlesztésű robotautóinak legújabb verzióját. Az aktuális tesztverzióknak még leszerelhető kormánykerekük, gáz- és fékpedáljuk is lesz, a kaliforniai szabályok szerint ezek kötelezőek. Az autóban ülők vészhelyzetben így át tudják venni az irányítást. A jövőben azonban a Google lemondana ezekről a klasszikus alkatrészekről, robotautóinak irányítását teljesen a számítógépre bízná, ennek érdekében azonban lobbiznia kell az előírások módosításáért.

Az új prototípusok legnagyobb sebessége mintegy 40 kilométer óránként – írta Urmson. Ennél a sebességnél a légzsákot és a közlekedési szabályok előírta más biztonsági berendezéseket is kihagyhatták a járművekből.

A Google 2009-ben kezdett dolgozni robotautón, és a héten közzétett adatok szerint a hat év alatt mindössze 11 kisebb balesetnek voltak részesei a korábbi prototípusok, ám egyetlen esetben sem voltak az ütközések okozói.

A több mint húsz járműből álló Google-flotta hat év alatt több mint 2,7 millió kilométert futott, ebből mintegy 1,6 millió kilométert robotüzemmódban, többnyire országutakon és autópályákon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik