Tudomány

Végleg betiltanák a dohányzást

cigaretta (cigaretta, )
cigaretta (cigaretta, )

Közegészségügyi szakemberek szerint 2040-ig teljesen meg kellene szüntetni a dohány értékesítését, különben ebben az évszázadban egymilliárd halálos áldozata lehet a káros szenvedélynek.

A The Lancet brit orvosi szaklap tette közzé egy nemzetközi szakértői csoport felhívását, melyben a közegészségügy vezető szakemberei a dohány értékesítésének teljes megszüntetését követelik 2040-ig. Tudományosan alátámasztott álláspontjuk szerint politikai támogatással kevesebb mint három évtized alatt lehetséges a dohánymentes világ kialakítása. Ha erre nem kerül sor, akkor ebben az évszázadban egymilliárd halálos áldozata lehet a dohányzásnak – idézi a megállapítást a VS.

A szakértői csoport koordinátorai szerint az ENSZ-nek kellene gyors és szigorú erőfeszítéseket tennie a dohánytermékek eladásával és fogyasztásával szemben. Kutatásukban az áll, hogy az elmúlt évtizedben, 2000 és 2010 közt a vizsgált 170 ország túlnyomó részében csökkent a dohányzás gyakorisága, 2025-ben viszont még mindig világszerte 1,1 milliárd dohányos lesz, ha nem történik változás.

Évente világszerte 1,6 millió embernél diagnosztizálnak tüdőrákot, a dohányosok 85 százaléka ebbe a betegségbe hal bele.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik