Tudomány

Saját testében keltette ki a légylárvát egy biológus

emberbagocs(960x640).jpg (légy, közép-amerika, )
emberbagocs(960x640).jpg (légy, közép-amerika, )

Ha egyszer végignézte, már nem fogja tudni meg nem történtté tenni – figyelmeztet videója elején a kutató.

„Miért van az, hogy egy állatot, amelyik tényleg próbál néha megölni bennünket, mint például az oroszlán, sokkal jobban megbecsülünk, mint egy olyant, amelyik csak rágcsál kicsit minket, anélkül, hogy túl nagy kárt tenne bennünk?” – teszi fel a kérdést Piotr Naskrecki, az Egyesült Államokban élő biológus, aki hagyta, hogy egy trópusi légyfajta, a Dermatobia hominis (magyarul: emberbagócs) lárvája kifejlődjön a testében.

A fotózással, és videózással is foglalkozó Naskrecki mindezt azért vállalta, hogy megörökíthesse a tudomány számára a folyamatot. Meg, hogy kissé bizarr módon átéljen valamit az anyaság élményéből. Történetét részletesen elmeséli a lenti videóban, amit a Scientific American tett közzé.

Naskrecki tavaly utazott Belize-be, hogy az ottani esőerőkben élő állatokat megfigyelje és fotózza. Miután hazatért vette észre, hogy néhány szúnyogcsípése nem gyógyul: bedagadtak, kicsit gennyedzenek, és olyan, mintha valami élne a sebekben. Rájött, hogy emberbagócs lárvák élnek bennük. A légyfaj nőstényei élősködők segítségével szaporodnak: petéiket például szúnyogok, kullancsok hasára ragasztják, hogy azok egy emlős testébe kerüljenek, amikor a vérszívó táplálkozik. A szúnyogcsípésbe ágyazódó petéből aztán hamarosan apró lárva lesz, amelyik gyors fejlődésnek indul.

 A lárva a kezdeti stádiumban

A lárvákat egyébként nem túl nehéz eltávolítani: egy méregkiszívó eszköz, majd egy csipes segítségével ki lehet szedni őket. Naskrecki is így tett a legtöbbel, a lárvákat könnyedén kihúzta, annak ellenére, hogy a testükön már kifejlődtek azok az apró, fekete tüskék, amik megnehezítik az eltávolításukat. Közben azonban eszébe jutott, hogy ő voltaképpen tudós, biológus, ráadásul olyan, aki még soha sem látott kifejlett emberbagócsot. Az is eszébe jutott, hogy férfiként talán ez az egyetlen lehetősége arra, hogy egy a saját testében fejlődő, lélegző lénynek világrajöttében segítsen. Mivel tudta, hogy az élősködők maximum kellemetlenek, de nem igazán ártalmasak, egyet a sebben hagyott.

A lárva két hónap alatt érte el a kifejlett állapotot, és úgy negyven percig tartott, amíg kibújt. „Ez a folyamat egyáltalán nem volt fájdalmas, sőt ha nem vártam volna rá, talán észre sem veszem, hiszen a lárva fájdalomcsillapító anyagot választ ki, hogy a gazdatest, ha lehet, észre se vegye a jelenlétét. Miután a lárva kibújt, a helyén tátongó lyuk 48 óra alatt tökéletesen begyógyult” – meséli a kutató.

 Kifejlett lárva a bebábozódás előtt

Következő életfázisában a lárva földbe ássa magát, és néhány óra alatt bebábozódik. A báb két nap alatt egészen befeketedik, majd másfél hónapig látszólag semmi sem történik vele. Naskrecki kifejlett emberbagócsa az éjszaka közepén bújt ki: a kutató ott találta a báb tetején ülve. A rovar valamivel kisebb, mint egy méh, jellegzetes ismertetőjegyei fényes, kék potroha, és piros szemei. Az emberre semmilyen veszélyt nem jelent. Nincs szájszerve, így nem tud csípni, és ami azt illeti táplálkozni sem. Néhány napig él csupán, ennyi ideje a van a hímnek megtermékenyíteni egy nőstényt, annak pedig egy elkapni egy vérszívót, hogy a hasára ragassza a petéit.

The Human Bot Fly from Piotr Naskrecki on Vimeo.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik