Tudomány

Ingyen Office-t kapnak a magyar diákok

A közoktatásban részt vevő diákok december 4-től otthon is ingyenesen használhatják a Microsoft Office szoftvert.

A szoftver használata a magyar általános- és középiskolákban a Tisztaszoftver program keretében eddig is ingyenes volt. A digitális alapcsomag kiterjesztésével mintegy 1,3 millió tanuló, január elsejétől pedig a tanárok is öt otthoni számítógépre, valamint további öt okoskészülékre jogtisztán és ingyenesen telepíthetik a Microsoft-szoftvert.

Regisztrálás után letölthető

A szofvergyártó cég által most felajánlott Office csomag és a megkötött megállapodás illeszkedik a kormány által meghirdetett Digitális Nemzet Fejlesztési Program céljaihoz. Ennek egyik fontos alappillére, hogy az Európai Unióban élenjáróként, 2018-ra megépüljön az egész országot lefedő, nagy sávszélességet biztosító hálózati infrastruktúra, amely hozzájárul az ország versenyképességének növekedéséhez, az emberek digitális írástudásának fejlődéséhez.

A szoftver az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. honlapján történő regisztráció után letölthető, összeköthető a Köznevelés Információs Rendszerrel, ezzel lehetővé téve az alkalmazások biztonságos felhasználását, hozzájárulva ahhoz, hogy a magyar diákok tudatos internetfelhasználóvá váljanak – fejtette ki az államtitkár.

Tárhelyet is adnak

Papp István, a Microsoft Magyarország ügyvezető igazgatója elmondta: a digitális oktatási alapcsomag hatósugarának megötszörözése, az otthoni ingyenes felhasználás mellé biztosított 1 terabyte digitális könyvtár kialakítására alkalmas tárhely hatékonyabbá teheti a tanulást és az oktatást.

A mostani, 32 milliárd forint piaci értékű felajánlás után a cég hamarosan a felsőoktatás szereplői számára is biztosítja az ingyenes szolgáltatást.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik