Tudomány

Tavasszal életre kelhet a tíz évig utazó űrszonda

A félmilliárd kilométerre lévő üstökösön landolt Philae leszállóegységet akkor érheti annyi napsütés, hogy ismét működni kezdjen.

Tíz évig utazott, a Mars mellett is elhaladt az Európai Űrügynökség Rosetta űrszondája, melynek leszállóegysége, a Philae két hete bravúros leszállást hajtott végre a 67P/Csurjumov-Geraszimenko üstökös felszínén. Ilyen távolságban a rádiójelek eljutásához is fél órára van szükség a Föld és az űrszonda közt, ezért fordulhatott elő, hogy a Philae úgy ért földet, hogy napelemeit nem éri elég fény.

Emiatt az űrszonda a landolás után mintegy ötven órán át volt képes kommunikálni, utána „hibernálódott”, hiszen 12 óránként csak egy órán át éri fény, míg árnyékban -170 fokos fagynak vannak kitéve akkumulátorai. A kutatók számításai szerint azonban nem kell lemondani az újabb kapcsolatfelvételről. Egy internetes kérdésre a mérnökök azt válaszolták, hogy márciusra olyan helyzetbe kerülhet a Philae, hogy újra lehet indítani műszereit. „Először fel kell melegednie, hogy el lehessen kezdeni az akkumulátorok feltöltését” – állt a válaszban. Ebben az is segíthet, hogy az üstökös közelebb kerül a Naphoz.

A küldetést végrehajtó Európai Űrügynökségnek egyébként az amerikai NASA gratulált. A szervezet bolygótudományi részlegének vezetője különösen lelkesen beszélt a misszióról, szerinte ez az első fontos lépés a Naprendszer meghódításához. Az amerikai űrügynökség a 2030-as években már embert szeretne küldeni a Marsra, és úgy vélik, hogy a mostani küldetés eredményei sok haszonnal járnak majd számukra – írja a Daily Mail.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik