Tudomány

Háromezer éves kardokra bukkantak a mezőberényi kukoricásban

A régészeket is meglepte a földből előkerülő lenyűgöző lelet.

A Krisztus előtti 1000 körüli időszakból származhatnak azok a rituális körülmények közt feldarabolt, majd földbe rejtett bronzkardok, melyekre az Alföld keleti részén, Mezőberényben bukkantak a régészek. Liska András a Beol.hu-nak elmondta: a nyár elején egy helyi férfi, Dombi Zoltán talált két bronztárgy-töredéket egy kukoricásban. A két darabot bevitte a helyi kulturális központba, ahonnan tájékoztatták a leletről a békéscsabai múzeumot.

A lelőhely feltárásával viszont várni kellett, hiszen kukoricatábla borította a földet, csak a betakarítás után láthattak munkához. Novemberben megkezdték a terület feltérképezését fémkeresővel, és szokatlan gyorsasággal, alig húsz perc alatt megtalálták az első darabokat. A hat lelet kiegészítve a korábban bevitt két résszel két teljes bronzkardot adott ki.

A kardokat restaurálják, markolatuk és pengéjük hajszálvékony finomságú díszei ezután válnak majd igazán láthatóvá – mondta V. Szabó Gábor, az ELTE adjunktusa. A két tárgy ezután a békéscsabai múzeumba kerül.

Liska András régész szerint sajnos nem jellemző az a hozzáállás, amit Dombi Zoltán tanúsított, ellenben fémkeresővel felszerelt tolvajbandák gyakran megpróbálják végigrabolni a földeket. A jogszabályok szerint viszont az államot illetik a földben található értékek, akik ezeket elviszik, azok a múltunk egy darabjától fosztanak meg bennünket – mondta a régész. Dombit példaértékű hozzáállásáért jutalomra terjesztették fel a minisztériumhoz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik