Tudomány

Nagy a baj az üstökösön

Nincs fény, így nincs áram sem, de az utolsó pillanatban még jött egy pakk adat. Két hónap izgulás következik, aztán meg tán hőguta.

Lemerültek a tápegységei, így egyelőre biztosan befejezte munkáját a Rosetta űrszonda Philae nevű leszállóegysége a 67P/Csurjumov-Geraszimenko üstökösön, de előtte még sikerült elküldenie az általa gyűjtött valamennyi tudományos adatot.

Az Európai Űrügynökség (ESA) németországi irányítóközpontjának szombat hajnali tájékoztatása szerint már nincs kapcsolatuk a minilaboratóriummal, amely szerdán landolt a Földtől mintegy 500 millió kilométerre lévő égitesten.

Hőguta

A leszállóegység saját tápegységei 60 órára elegendő energiát biztosítottak a 100 kilós szerkezetnek. Mivel a Philae a kiszemelttől egy kilométerre, árnyékos helyen landolt az üstökösön, nem tud napenergiához jutni, így hibernált állapotba került, és így is marad, ameddig az üstökös nem ér közelebb a Naphoz. Leghamarabb két hónap múlva lehet arra számítani, hogy újra jelt ad magáról, és azzal is számolni kell, hogy az üstökös Naphoz való közeledése miatt “hőgutát” kap, és tönkremegy.

A németországi irányítóközpontban péntek éjjel még egyszer kapcsolatba tudtak lépni a leszállóegységgel, hogy a talajfúrás révén szerzett fontos tudományos adatokhoz jussanak, szombat hajnalban viszont már azt közölték, hogy megszakadt a kommunikáció.

Tíz év – huszonnyolc perc

A Phile és az őt szállító Rosetta űrszonda csaknem tíz évig tartó utazást követően érte el a 67P/Csurjumov-Geraszimenko üstököst. A leszállóegység információkat gyűjtött az üstökösmag szerkezetéről, a talaj összetételéről és hőmérsékletéről, hogy értékes adatokkal szolgáljon a Naprendszer 4,6 milliárd évvel ezelőtti születésének titkairól, illetve különféle szerves molekulák révén arról, miként vált lehetségessé az élet.

A Rosetta tovább kíséri az üstököst, és 11 szerkezetével vizsgálni fogja az égitestet az elkövetkező hónapokban. Az űrszonda jelei 28 perc alatt érnek a Földre. 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik