Tudomány

Érdemes figyelni, ha gügyög a baba

Ugyanis a gyerek gyorsabban tanul meg beszélni.

Arról már korábban beszámoltunk, hogy a csöppség fejlődése szempontjából kifejezetten hasznos, ha a szülők gügyögve és eltúlzott kiejtéssel szólnak hozzá, azonban egy új tanulmány szerint arra is érdemes figyelni, ha a baba gügyögéssel próbál válaszolni.

Bár a csecsemő száját elhagyó hangok még messze állnak az emberi beszédtől, ha vesszük a fáradtságot és reagálunk, azzal a gyerek tudtára adjuk, hogy ő bizony képes a kommunikációra, ezzel a pozitív visszajelzéssel pedig felgyorsítjuk a tanulási folyamatot.

Az Iowai Egyetemen végzett kutatás eredményei szembemennek az eddig általánosan elfogadott hittel, hogy az emberi beszéd egy velünk született, ösztönösen kialakuló dolog, amit nem lehet neveléssel befolyásolni.

A kisbabák végső soron azért használták a vokalizációt kommunikatív módon, mert megtanulták, hogy kommunikatívak” – foglalta össze Julie Gros-Louis, a tanulmány egyik szerzője.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik