Tudomány

Gyerekrajzból látszik az intelligencia?

A gyerekek rajzoltak, a brit tudósok tudóskodtak.

A londoni King’s College kutatói szerint bármelyik szülői könnyedén megállapíthatja, hogy gyermeke mennyire okos – egyszerűen kérje meg, hogy rajzoljon egy gyereket.

Az 1920-as években kialakított “teszten” minden megrajzolt testrészért – lábak, kezek, fej, arcvonások, haj, stb. – pont jár, összesen tizenkettőt lehet kiosztani. Így például egy olyan rajz, aminek van keze, lába, teste és feje, de nincs szeme, orra, szája vagy haja, mindössze négy pontot ér.

A kutatók szerint a négyéveseknek szánt feladatból nemcsak az aktuális, de a tíz évvel későbbi intelligenciára is lehet következtetni – még ha az összefüggés csupán közepes erősségű is.

A korreláció közepesen erős, vagyis kutatásunk eredménye érdekes ugyan, de nem jelenti azt, hogy a szülőknek aggódniuk kellene, ha gyermekük nem tud rajzolni” – fogalmazott Dr. Rosalind Arden, a tanulmány vezető szerzője. “A rajzolás képessége nem határozza meg az intelligenciát, számtalan más tényező is létezik, mind genetikai, mind környezeti, melyek hatását figyelembe kell venni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik