Tudomány

Tíz éven belül a Marson leszünk a SpaceX elnöke szerint

2100-ban az amerikai vállalat akar lenni a legnagyobb közlekedési cég a Naprendszerben – nyilatkozta Gwynne Shotwell egy rádióinterjúban, amit a Daily Mail idéz.

A kaliforniai magánvállalkozásnak már jelenleg is megállapodása van a NASA-val, a Nemzetközi Űrállomásra teherűrhajókat közlekedtetnek, jövőre pedig személyszállító űrhajót is indítanának. Emellett újra felhasználható rakéták fejlesztésén dolgoznak.

Shotwell szerint furcsán hangozhat, hogy tíz éven belül embert küldenének a Marsra, de a céget birtokló Elon Musk pontosan ezzel a tervvel hozta létre a SpaceX-et. Azt akarják, hogy az űrrepülés is olyan közlekedési formává váljon, mint bármi más. A vörös bolygón 2020-ra kolóniát hoznának létre és félmillió dollárért bárkit odautaztatnának. Musk szerint a Marson az elejéről lehetne kezdeni egy önfenntartó civilizáció létrehozását.

A nagyívű terv szerint a milliárdos vállalkozó akar lenni az első ember, aki a Marsra költözik. Bár elsőre ezt is hihetnénk, a SpaceX egyáltalán nem komolytalan kalandortársaság: az amerikai űrkutatási hivatallal 1,6 milliárd dolláros szerződésük van.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik