Tudomány

Megtalálták a szagtalan budi titkát

Belicza Bea
Belicza Bea

szocioriporter. 2014. 07. 08. 18:47

Kínai tudósok olyan baktériumot vetnek be, amelyet a joghurtokban, sörben is megtalálható. Turisták kapják az első "üdítő élményt".

Korábban a témában:

Kínai kutatók “biológiai fegyvereként” ismertette a hongkongi sajtó annak a baktériumnak a felfedezését, amely az emberi ürülékkel táplálkozik, ennek köszönhetően képes megszüntetni a nyilvános illemhelyek kellemetlen szagát.

Az utcán, bevásárló központokban, éttermekben található vécék örök gondjára jelenthet megoldást a forradalmi ötlet és a hozzá már megtalált baktérium – vélik a szakemberek. A lactobacillus baktériumcsalád kiválasztott tagja révén a szagok 75 százaléka megszűnik, a fennmaradót pedig elnyomja a környezet természetes illata – számolt be a kínai tudományos akadémia eredményéről a South China Morning Post című lap.

A kutatók kísérletei során használt baktérium ugyanahhoz a családhoz tartozik, amelynek több tagját a joghurtok, sajtok, sörök és csokoládék készítéséhez használja az élelmiszeripar. A szóban forgó baktérium tejsavat bocsát ki, amivel megakadályozza a szagokat kibocsátó baktériumok fejlődését.

A kutatók szerint a szükséges anyag folyadék és por formájában egyaránt előállítható és olcsó. Egy félliternyi körülbelül 20 jüanba, vagyis alig több mint 700 forintba kerülne, s ez több vécé kezelésére is elegendő lenne. A baktérium egyébként is gyorsan szaporodik.

A kutatás eredményét az akadémia honlapján a “szagtalan vécé” címmel tették közzé tanulmány formájában azzal a kísérőszöveggel, hogy a leírt technológiával megoldást kínálnak az ország egyik “sürgős kezelésre szoruló problémájára”.   

Jan Cse-jing bakteriológus, az akadémia csengtui biológiai intézetének vezető kutatója, a projekt irányítója elmondta, hogy a szecsuani látványosságokat felkereső turisták lesznek az új eljárás első “haszonélvezői”. Egyenesen úgy fogalmazott: őket éri majd az “üdítő élmény”.    

A beszámoló arra is kitér, hogy az ország fejletlen térségeiben nincsenek vízöblítéses vécék, s a hulladék bennük hónapokig vagy akár évekig is áll. Ezért a kutatók többéves kísérleteket követően egy másik anyagot is kifejlesztettek az élesztő és egy kellemes aromát kibocsátó baktérium keverékéből. Ennek egyetlen hátránya, hogy a “találmány” csak 26 Celsius-fokon vagy ennél magasabb hőmérsékleten “működik”.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.