Tudomány

Sofőr nélküli autók lephetik el az utakat

Jövőre automata vezérlésű személygépkocsik is részt vehetnek a közlekedésben Hollandiában.

A holland kormány támogatja, hogy már a jövő évtől önjáró autók közlekedjenek kísérleti jelleggel a hollandiai utakon, sőt lehetséges, hogy öt év múlva már sofőr nélküli kamionok szállítják el az árut Európa egyik legnagyobb kikötőjéből, Rotterdamból más holland városokba.

Melanie Schultz van Haegen infrastruktúraügyi és környezetvédelmi miniszter hétfőn jelentette be egy, a parlamentnek írt levelében, hogy olyan jogszabály-változtatásokon töri a fejét, amelyek lehetővé tenné, hogy 2015-ben automata vezérlésű személyautók menjenek ki az utakra nagyobb számban. Várhatóan ősszel közli majd, milyen feltételekkel vehetnek részt a sofőr nélküli autók a közúti közlekedésben. Az önjáró autókkal való kísérletezésre néhány útszakaszt jelölnek majd ki.

A miniszter szerint az automata gépkocsiknak “számtalan előnye” van, például kevesebb helyre van szükségük, ezért hatékonyabban hasznosítják az aszfaltot, elkerülik a közlekedési dugókat és csökkentik a baleseteket.

A Google technológiai világcég egy hónapja jelentette be, hogy önmagukat vezető, kétszemélyes autókkal kísérletezik, és azt tervezi, hogy két éven belül már 900 példányt legyárt belőlük.

Forradalmasítanák a szállítmányozást is

A holland kormány támogatja azt is, hogy technológiai és logisztikai cégek egy csoportja automata irányítású teherautókkal kísérletezzen és már öt éven belül egy megbízható rendszerrel álljon elő.

A rotterdami kikötőt, a DAF teherautógyárat, egy nagy teherfuvarozó vállalatot és az alkalmazott tudományos kutatások holland szervezetét (TNO) tömörítő konzorcium számítógépes szimulációkkal kezdené meg a kísérleteket, a sofőr nélküli első teherautókat pedig egy zárt pályán próbálnák ki, mielőtt utcai forgalomba engednék őket.

Az utcai kísérletezésre a rotterdami kikötőben vagy a fejlett infrastruktúrával rendelkező dél-hollandiai A270-es autópályán kerülhetne sor – közölte Bastiaan Krosse, a TNO szóvivője.

Más európai országokban is kísérleteznek sofőr nélküli közúti gépjárművekkel, de egyedül Hollandiában vállalták azt a nehéz feladatot, hogy öt éven belül piacképes technológiával állnak elő, ráadásul a terv a kormány támogatását is élvezi – mondta a szóvivő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik