Tudomány

Nélkülözhetetlen appok hosszú hétvégére

Szabó Zsanett
Szabó Zsanett

2014. 06. 07. 20:09

A mai nap tökéletesen bebizonyította, hogy a nyár megállíthatatlanul elkezdődött. A mostani hosszú hétvégén érdemes figyelni a Napra és arra is, hogy eleget igyunk, vizet is.

A Sun Smart hiánypótló alkalmazás, lényege, hogy a geolokációs adataink alapján megnézi, hogy mekkora az UV sugárzás a környezetünkben, és olyan időpontokat ajánl, amikor a legegészségesebben napozhatunk. Építettek bele egy visszaszámlálót is, ennek köszönhetően például jelez, ha meg kell fordulnunk vagy érdemes lenne abbahagyni a napozást.
Sajnos csak iPhoneosok számára érhető el, 200 forintért.

Napozás (Napozás)

A Water your body azoknak való, akik nem szeretek vagy egyszerűen csak elfelejtenek elég vizet inni. Az app emlékeztet arra, hogy innod kell, és ha bejölöd rajta, hogy eddig milyen folyadékokat vittél be a szevezetedbe, nagyjából kiszámítja azt is, hogy hány pohárral kell még lehúznod aznap ahhoz, hogy tökéletesen hidratált legyél. Ezt a súlyod alapján és az általad feljegyezett napi italok mennyiségétől függően számolja ki. Nagyon praktikus, mert azt is megmondja, hogy az elfogyasztott alkoholmennyiségre mennyi vizet kell innunk, hogy az abból származó vízveszteséget pótolhassuk. Napi statisztikákat készít a bevitt adatokból, így láthatjuk azt is, hogy mely napszakokban kell jobban odafigyelnünk a hidratációra. Itt az androidosok vannak előnyben, az app ingyenes.

Érdekes módon egyre több WC-kereső app van az alkalmazásboltokban, ám itthon alig találunk a közösség által “hitelesített helyeket”. Ezért most felhívást teszünk közzé: jelölj WC-t, hogy máskor te is könyebben találhass!

A Sit or Squat és Toilet finder nevű appokban, már elég sok budapesti helyet is megtalálhatunk, a Balaton környékén és bárhol máshol vidéken viszont egyet sem. Az appok olyanok, mint bármilyen ajánló, véleményt írhatunk és pontozhatjuk az egyes helyeket. GPS-t használ és helyfelismeréssel dolgozik, így bármikor képes figyelmeztetni, ha a közelben WC található. Az alkalmazás könnyen kezelhető és egyszerűen lehet bejelölni rajta a fürdőszobákat és a WC-ket aszerint, hogy fizetősek-e vagy sem, van- e bennük pelenkázó, és hogy milyen az általános tisztaságuk. Furcsán hangzik, hogy nélkülözhetetlenek, ám lássuk be, hogy azok.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Hajléktalanok mutatták meg féltett vagyonukat

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.