Tudomány

Hamarosan a fejlesztők kezében a térben látó új Google tablet

Szabó Zsanett
Szabó Zsanett

2014. 06. 06. 15:22

Négy hónappal a hasonló telefon után a Google térérzékelős tabletet készített. Bár kereskedelmi forgalomba még ez sem kerül, a Glasshoz hasonlóan fejlesztők számára még idén kiadják az első néhány ezer darabot.

A Project Tango első fecskéje egy februárban bemutatott telefon volt, ami még meglehetősen kísérleti stádiumban volt, fejlesztőkhöz sem jutott el szélesebb körben, csak 200 darabot terítettek. A technológia azóta sokat fejlődött, hamarosan piaci forgalomba is kerülhetnek a 3D érzékelős eszközök.

Google tango (google)

A technológia lényege az, hogy a telefont vagy tabletet különböző oldalain több szenzorral – normál és infravörös kamerákkal, mozgás- és mélységérzékelővel – szerelik fel, így képes leképezni 3 dimenzióban az őt körülvevő világot. Meg tudja pl. tanulni a helyiségek geometriáját (alapvetően beltéri felhasználásnak van értelme) így a Google térképein egyre többször előforduló geometriai modellel leírt épületvázak belsejének feltérképezésére is alkalmas.

Google tango (google)

A Google az Nvidiával (elsősorban korszerű grafikus processzorai révén ismert számítástechnikai vállalat) dolgozik együtt az eszköz tervezésében, de a projekt gyökerei a Motorola eladásakor a Google által megtartott egyik kutatórészlegből erednek. 

A tablet 7 collos, Tegra K1 processzort és 4GB RAM-mal és 128GB tárhellyel rendelkezik, kijelzője 1920×1080 pixeles, 4.4-es Android fut rajta. A fejlesztőknek szánt tablet még nyáron elérhető lesz 1,024 dolláros áron, a tervek szerint négyezer darabot készítenek belőle és a júniús végén tartandó Google I/O fejlesztő konferencián mutatják be. A nagyméretű teszt célja az, hogy egyrészt megismertessék a technológiát a fejlesztőkkel, másrészt további felhasználási ötleteket gyűjtsenek be.

Elvesztél a technika világában?

Bármilyen technikai jellegű kérdésed van, tedd fel és mi keresünk egy szakértőt aki megválaszolja. Az összegyűjtött kérdésekből és a válaszokból természetesen cikket írunk, így mindenki okosabb lesz. A kérdésed a techkerdesek@hir24.hu címre várjuk!

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Egerszalók, 2016. szeptember 13.
Az Egerszalóki Gyógy- és Wellnessfürdő - Saliris Spa és Konferencia Hotel épülete a Forrás út 4. szám alatt. A vizet 1992-ben az Egészségügyi Minisztérium gyógyhatásúnak minősítette. Ennek jelentőségét felismerve épült a Saliris Resort gyógyszálloda. 
MTVA/Bizományosi: Faludi Imre 
***************************
Kedves Felhasználó!
Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó készítője közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.