Tudomány

Az Apple 3 milliárdért vette meg Dr. Dre cégét

Úgy tűnik, jó üzletet kötött az Apple, amikor megvásárolta a Beats-t. Leginkább a cég iTunes-szal konkuráló zenestreamelője miatt fájt rájuk a foguk.

A Beats Electronic csökkentette az árakat és kiterjesztette az ingyenes próbaidőszakot az előfizetők számára, miután az Apple tegnap bejelentette, hogy 3 milliárd dollárért megvásárolta a céget. De nem csak a szolgáltatások ára változott, a májusban létrehozott, a Spotifyhezhez hasonló zenestreamelő szolgáltatásuk bétaváltozatát is frissítették az iTunesban, külföldi felhasználói vélemények szerint az új frissítés remekül működik.

Az Apple-nek azért volt szüksége a Beatsre, mert az iTunes-eladások megtorpantak, kevesebb zenét adtak ki rajta mint valaha, és egyszerűen rosszabb a fülhallgatójuk, mint a Beats fülesei. A Beats Electronic Dr. Dre és Jimmy Lovine zenei mogul közös cége, elsősorban Beats by Dr. Dre nevű kimagasló minőségű dizájnos fej-, fülhallgatókat, hangszórókat gyártanak.

A céget 2006-ban alapították, de csak 2008-ban került be a köztudatba a Beats by Dr. Dre Studio fülhallgatóval. 2010 augusztusában a  HTC 50,1% tulajdonjogot szerzett a vállalatban 309 millió dollárért, majd két évvel később eladta részesedése közel felét. A Beats a Chrysler partnere is lett, a 10 hangszórós Beats by Dr. Dre hangrendszer a Chrysler 300S luxusautóba került bele.

Jimmy Lovine a felvásárlással egyidejűleg bejelentette, lemond az Interscope Records vezetéséről, és mostantól csak az Apple-nek fog dolgozni,  Dr. Dre továbbra is készít majd zenéket, de bármikor az Apple rendelekzésére áll.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.