Tudomány

Az app megmondja, hogy kit nem érdekelsz

Ha kölcsönös az érdektelenség, akár törölhetjük is az ismerőst.

Ha megnézzük a Facebook ismerőseink listáját és előfordul velünk, hogy nem csak elsőre nem ugrik be valaki arcról, hanem egyáltalán, akkor érdemes átgondolnunk, hogy megtartsuk-e a barátaink között. Ha nem ismerünk valakit, miért akarnánk, hogy lássa a nyaralásos fotóinkat vagy bármilyen személyes élményünket? A másik megközelítés, hogy az illetőt egyátalán nem érdekled, hiszen bármit posztolsz, az semmilyen reakciót nem vált ki belőle.

Ha készen állsz a közösségi média tavaszi nagytakarítására, akkor akár most azonnal el is kezdheted. Nemrég ugyanis megjelent a Duster, amit pont erre a célra alkottak meg. A linkre kattintva megnyílik a weboldal, majd kezdetét veheti azon személyek levadászása, akikkel régen beszéltél, vagy kölcsönösen nem érdeklitek egymást.

A Facebook app lényege, hogy kilistázza azokat az ismerőseinket, akikkel soha, vagy már nagyon régen nem beszéltünk, nem lájkoltuk a posztjaikat, képeiket, és ők sem jelezték tetszésüket az életünkben bekövetkezett eseményekkel, vagy az általunk közzétett tartalmakkal kapcsolatban. Nem csak őket szűrhetjük ki az alkalmazással, de azokat is, akik számunkra idegesítő tartalmakat osztanak meg folyamatosan. Őket elég csak elrejtenünk, a többieket pedig könnyedén törölhetjük az alkalmazásnak köszönhetően.

A Dustert két egyetemista srác alkotta meg, így ne várjuk, hogy az oldal kiemelkedő minőséget nyújtson. Az ismerőseink közül a rendszer 16-ot választ ki, és amint átnéztük őket, új lapokat kérhetünk. A Duster alatt futó algoritmuson még mindenképpen érdemes lenne csiszolni, mert nem elég alapos. Ha például valaki csak ritkán posztol, azt is bedobja a törlendők listájára, annak ellenére, hogy azért azokat a posztokat megnézzük, és akkor is érdekelnek, ha esetleg nem lájkoltuk őket. Egy próbát megér, de az biztos, hogy nem ez lesz az év Facebookos alkalmazása.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.