Tudomány

Eltűnhet a Földnél nagyobb vörös folt a Jupiterről

A Naprendszer legnagyobb bolygóján felfedezett mélyvörös golyó átmérője a 19. század végi becslés szerint negyvenezer kilométeres volt.

Szemmel láthatóan zsugorodik a Jupiter jellegzetes – Földnél nagyobb – vörös foltja. A kozmikus diétára fogott foltról a Hubble űrteleszkóp küldött új képeket.

A “Nagy Vörös Foltként” emlegetett jelenség voltaképpen egy hatalmas vihar, amelynek kiterjedését a 19. század végén még negyvenezer kilométer átmérőjűre becsülték, vagyis akár három Föld is elfért volna benne egymás mellé téve.

A mélyvörös golyót – a Naprendszer legnagyobb viharát – halvány sárga, narancs és fehér csíkok övezik. A vihar mélyén dúló szelek sebessége elérheti az óránkénti sok száz kilométert – mondták el a NASA csillagászai.

Az amerikai űrkutatási hivatal Voyager szondája 1979-ben és 1980-ban készített felvételeket a Jupiterről, ekkor a folt átmérője már csak 22 500 kilométer volt. A Föld körüli pályán mozgó Hubble űrteleszkóp új képei szerint pedig most 16 500 kilométeres az átmérője, és alakja jobban hasonlít egy körhöz.


Fotó: Europress Fotóügynökség

17 éven belül eltűnhet

A tudósok nem tudnak magyarázatot adni arra, miért zsugorodik a korábban észleltnél sokkal gyorsabban, évi ezer kilométerrel a vörös folt. “Úgy tűnik, hogy kisebb fergetegek táplálják. Talán ezek a felelősek a változásért, amit azzal okoznak, hogy megváltoztatják a vihar belső dinamikáját” – mérlegelte Amy Simon, a NASA Maryland állambeli Goddard űrrepülési központjának szakértője.

Michael Wong, a Kalifornia Egyetem tudósa úgy vélte, az egész folt egy rejtély. Ha ebben az ütemben fogy, 17 éven belül eltűnik. De az is lehet, hogy egy kisebb méretnél megáll a zsugorodása.

Simon és kollégái a jelenség tanulmányozását tervezik, és megpróbálnak rájönni, hogy mi történhet a Jupiter légkörében, ami lecsapolja a vihar erejét, és kozmikus fogyókúrára fogja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik