Tudomány

A madárinfluenza új típusára bukkantak

Az új kórokozót antarktiszi pingvineken fedezték fel ausztrál kutatók. A H11N2 egyetlen eddig ismert vírussal sem egyezik.

Az Amerikai Mikrobiológiai Társaság szaklapjában, az mBio-ban ismertetett tanulmány szerint úgy tűnik, az új kórokozó nem tesz kárt az állatokban.

Aeron Hurt, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) madárinfluenzát kutató központjának munkatársa Melbourne-ben elmondta: tanulmányuk többet közt azt is kimutatta, hogy a madárinfluenza vírusa az Antarktiszig is eljutott, és megtelepedett az Adélie-pingvinek populációjában.

Hurt és kutatócsoportja 2013 januárjában és februárjában összesen háromszáz antarktiszi pingvintől vett mintát. Nyolc madárnál  találták meg a H11N2-t, noha mindegyik pingvin egészségesnek tűnt.

Négy minta genomját összevetették egy állati és emberi vírusokat tartalmazó adatbázis kórokozóinak génjeivel, és megállapították, hogy a H11N2 egyetlen, a világon eddig ismert vírussal sem egyezik meg.

Az egyik legismertebb madárinfluenza-vírus a H5N1, mely leginkább házi és vadon élő szárnyasokat fertőz meg. Állatról emberre is terjed; akik elkapják, azoknak hatvan százaléka belehal a betegségbe. Amikor először okozott járványt 11 évvel ezelőtt, világszerte több mint 360 ember vesztette életét a fertőzés következtében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik