Tudomány

Kirágta magát a százlábú a viperából

Na, ezért kell jól megrágni az ételt!

Meglepő felfedezést tettek biológusok egy macedón szigeten, amikor egyikük bekukkantott egy kő alá, ahol egy homoki vipera tetemét találták meg, amelynek szétszakadt testéből egy döglött százlábú feje lógott ki. „Mindannyian döbbenten néztünk, mert még egyikünk sem látott soha ehhez hasonlót” – mondta el a Live Science-nek Ljiljana Tomović, a belgrádi egyetem herpetológusa.

A két állatot még tavaly májusban találták meg a Preszpa-tó egyik kis szigetén, ahol több tízezer kígyó él, de az esetről csak pár hetet jelent meg beszámoló egy tudományos lapban. A fényképekkel is ellátott beszámoló szerint a kígyó egy fiatal nőstény homoki vipera volt, zsákmánya – és egyben gyilkosa is – pedig egy öves szkolopendra, amely hosszát tekintve öt centivel ugyan rövidebb volt az őt lenyelő viperánál, de szélesebb és nehezebb is.

A szabadulásért küzdő, élve lenyelt zsákmánya ölte a viperát, elpusztítva minden belső szervet
Fotó:LiveScience

A kutatók azonban akkor lepődtek meg a legjobban, amikor felboncolták a kígyót, és kiderült, hogy összes belső szerve hiányzott, és a testüreget teljes egészében a százlábú foglalta el. A kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy az ízeltlábút élve nyelte le a fiatal vipera, és az „étel” megpróbálta kienni magát.

Beszámolójukban a biológusok megemlítik, hogy a homoki viperákról tudni lehet, hogy étrendjükbe a százlábúak is beletartoznak, de megjegyzik, hogy személyes tapasztalatuk szerint rendkívül nehéz megölni egy kifejlett öves szkolopendrát. Ez utóbbi kijelentés igazságát a fiatal nőstény vipera a lehető legbrutálisabb módon tanulta meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik