Tudomány

Minden pénzünket elszedné a Facebook

facebook (facebook, mark zuckerberg, )
facebook (facebook, mark zuckerberg, )

Online fizetési rendszer bevezetését tervezi a Facebook, hogy megkönnyítse a közösségi szolgáltatásokon élők mindennapjait. Igen, ez egyelőre elsőre is ugyan olyan veszélyesen hangzik, mint másodjára.

Nem érhet senkit derült égből villámcsapásként, hogy a Facebook online fizetési rendszert szeretne bevezetni, ugyanis lassan három éve próbálkozik mindenféle módszerrel, hogy kicsalogassa a zsebünkből a pénzünket.

Először 2011-ben próbálkoztak a Facebook Credittel, aminek az volt a lényege, hogy virtuális javakat vehessünk valós pénzen a facebookos játékokban. Nagy előnyének tartották, hogy csak egyszer kell megadnunk a bankszámlaszámunkat, hiszen így biztonságosabb lett a rendszer (tehát nem kell minden egyes játéknál elgondolkodnunk, hogy tényleg meg akarjuk-e venni a plusz tapasztalatpontokat)  és ennek köszönhetően gondolkodás nélkül apasztgathatjuk pénztárcánk tartalmát a közösségi oldalon való játszadozás közben.

Tavaly debütált a Facebook Card, ami tulajdonképpen egy plasztik ajándékkártya volt. Erről mi csak érintőlegesen hallhattunk, hiszen csak amerikában dívott, lényege, hogy az amerikai barátainktól kapott ajándékutalványokat egy helyre gyűjtse, és azt különböző amerikai trendi boltokban levásárolhassuk. Tavaly ősszel pedig partnerséget kezdtek a PayPallal, hogy így tegyék könnyebbé és gyorsabbá az online vásárlásokat.

 

2014 április közepén elérkeztünk oda, hogy Zuckerberg cége pár héten belül megkaphatja az engedélyt az ír jegybanktól egy olyan szolgáltatás bevezetésére, amellyel a felhasználók egyfajta bankszámlaként használhatják a Facebookot, a közösségi oldalon tárolhatják a pénzüket és azon keresztül utalgathatnak egymásnak. Most állítólag nagy erőkkel kutat a cég olyan startupok iránt, akik képesek Facebookba intergrálható online fizetési szolgáltatást nyújtani.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik