Tudomány

Több millió e-mail címet loptak el

Újabb tömeges adatlopást tártak fel Németországban.

18 millió e-mail címet és jelszót szereztek meg illetéktelenek – közölte csütörtökön a verdeni ügyészség, megerősítve a Spiegel Online értesülését.

A hírportál beszámolója szerint sok cím .com végződésű, így nem lehet egykönnyen megállapítani, hogy mely országokat érinti az eset, az viszont már tudható, hogy főként használatban lévő e-mail címekről van szó.

Az ügyészség szerint a megszerzett e-mail cím és jelszó adatpárok révén folyamatosan követnek el visszaéléseket, például kéretlen levelek (levélszemét, spam) továbbítására használják őket – írja az MTI.

Az ügyről értesítették a szövetségi informatikai biztonsági hivatalt (BSI) – mondta a szóvivő.

A német hatóságok legutóbb januárban tájékoztattak tömeges identitáslopásról, akkor 16 millió felhasználónevet, e-mail címet, jelszót szereztek meg informatikai bűnözők. A verdeni ügyészség szóvivője közölte, hogy a két adattömeg között nincsenek nagy átfedések, az újabb esetben többnyire más e-mail címekről van szó, de a két eljárás összetartozik.

A szálak a Balkánra vezetnek

A legutóbbi tömeges lopást még tavaly decemberben tárták fel, és a hatóságok egy hónap után fordultak a nyilvánossághoz. Ezt az eljárást széles körben bírálták. A BSI viszont januárban nemcsak tájékoztatást adott az identitástolvajlásról, hanem elindított egy oldalt, amelyen az e-mail cím megadásával mindenki ellenőrizhette, hogy az elkövetők hozzájutottak-e az adataihoz. Több mint 30 millió címet ellenőriztek, közülük 1,6 millió postafiókról derült ki, hogy a feltört címek közé tartozik.

A Spiegel Online szerint a BSI várhatóan ezúttal is tájékoztatja valamilyen módon az érintetteket, de majd csak a jövő hét elején.

A hírportál beszámolója alapján a legutóbbi esetben a szálak baltikumi informatikai bűnözőkhöz vezettek, és az újabb ügyben a hatóságok feltételezik, hogy azonos az elkövetői kör.

A tömeges adatlopás az áldozatok teljes digitális identitását veszélyeztetheti, mert a cím-jelszó adatpárt sokan nemcsak a levelező szolgáltatásokhoz használják, hanem például online áruházakban vagy közösségi portálokon kialakított felhasználói fiókjukhoz is ezzel férnek hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik