Tudomány

Íme a legőrültebb irodai székek

Az egészségünk fontos, akkor is, ha napi 8-10 órát ülünk számítógép előtt. Összeszedtük a legőrültebb székeket, amik ráadásul kifejezetten jó hatással vannak a gerincünkre.

Az íróasztal melletti görnyedés az egyik legrosszabb dolog, amit naponta elkövetünk a testünk és a közérzetünk ellen. Ha tudnánk, hogy szinte minden bajunk (többek között hidegérzet és zsibbadás az ujjakban, ügyetlenség, erőtlenség, a mozgáskoordináció zavara, szempanaszok, fáradtságérzet) a rossz beállítású asztal-szék-monitor kombináció miatt van, talán változtatnánk a rossz szokásainkon. Változtatni viszont nehéz, így most olyan székeket mutatunk be, amik elég menők és őrültek ahhoz, hogy be merjünk vállalni egyet közülük.

Biztosan sokan megpróbálkoztak már a fenti szék elődjével (csak egy labda) és lehet hogy pár irodai dolgozó megúszta sérülések nélkül, azért azt be kell látnunk, hogy nem volt a legkényelmesebb és legbiztonságosabb megoldás. Szorgos székipari szakmunkások azonban rájöttek erre, és megalkották a “csaklabda” stabil valátozatát.

Ez a modell egyértelműen a gerincre megy, vagyis annak megtartására. Ebben ülve esélyünk sincs összerogyni. Azoknak ajánljuk, akik drasztikus gerincegyenesítést és katonás tartást szeretnének elérni.

Ez a szék horizontálisan mozog, hatsásában nagyjából úgy kell elképzelni, mint a hegyoldalban nőtt fákat – törekednek a függőlegességre, a mi esetünkben a helyes testtartásra.

 

Írtunk már a labdákról, a keretbe zárt tojást a harmadik generációs megoldásnak tekintjük.Elég viccesen néz ki és nem tűnik túl stabilnak, de megérhet egy misét.

Egyszerűen zseniális ez a szék, nem tűnik instabilnak (jó a képen egy túlmozgásos lány használja) és nagyon menő.

Az alábbiakban három hasonló széket mutatunk be. Egy kaptafára épültek, de a stíluson belül legalább választhatunk style-t.

l

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik