Tudomány

Porvihart és havat hoz a hétvége

A tavaly márciusi szélsőséges időjárás nem ismétlődik meg, kevés hó, havas eső a hegycsúcsokon hullhat. Viharos lesz viszont a szél és porviharok is előfordulhatnak.

Korábbi híradások arról számoltak be, hogy hétvégére zuhan a hőmérséklet, erős széllel jön a hó, két napra visszatér a tél. Már-már a tavalyi hóviharos, katasztrófahelyzetes állapotokat vizionáltuk. A média szenzációéhségét félretéve és a legújabb időjárási modelleket szemlélve elmondhatjuk, a tavalyi márciusi idő nem fog megismétlődni.

Hó legfeljebb acsúcsokon

A legfrissebb előrejelzések szerint ugyanis a hétvégi ciklon hidegfrontja mögötti hideg levegő zöme tőlünk északra, északkeletre vonul majd el, nyomában nem várható a korábban prognosztizált mértékű lehűlés. Szombat éjszaka, vasárnap hajnalban előfordulhat, hogy a magasabb hegységek csúcsain a csapadék egy része hó, havas eső formájában hullik majd – mondta el a Hír 24-nek Cséki Gergő meteorológus, az Időkép.hu munkatársa.

Ez nem lesz idén:

)

Lehűlés, szél és csapadék azonban lesz hétvégén. A szombat délután érkező front útjában záporok, zivatarok alakulnak ki, néhol jégdara is hullhat az égből. Szombaton az ország délnyugati részén 21-22, máshol 15-20 fok lesz jellemző, majd az északnyugatira forduló széllel és némi lehűléssel megérkezik a hidegfront.

Porviharok, tűzveszély

Erős lesz a szél, viharos lökésekkel. Az Északi-középhegység, a Bakony és a főváros környékén 80-90 kilométeres szélrohamok is lehetnek, a Balatonnál pedig elérhetik a 100 kilométer/órát is. Európa északi és déli része között nagy lesz a légnyomáskülönbség, ezért vasárnapra is marad az erős szél. nem lesz viszont hideg, a hét utolsó napján is 10-15 fokot mérhetünk.

Zápor és zivatar

A meteorológiai előrejelzésekben e két csapadékfajta szinte kéz a kézben jár, ám korántsem ugyanazt jelenti. Az átlagember számára fontos különbség, hogy zivatar idején az intenzív csapadékot mennydörgés és villámlás kíséri, míg a zápor nélkülözi az égi zenebonát.

Hétfőn még marad a szeles idő, egy-egy zápor zivatar is kialakulhat, de egyre melegebb lesz, délnyugaton akár 20 fokot is mérhetünk. Sándor, József és Benedek tehát hű marad nevéhez és meghozza, esetünkben visszahozza a meleget.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat arra figyelmeztet, hogy elmúlt napokban délutánonként helyenként 10–15 százalék közé csökkent a relatív nedvesség, amely ritkán fordul elő a Kárpát-medencében. A talaj felső rétegének szárazsága és a zöld vegetáció hiánya miatt a szombaton érkező viharos szél néhol akár porviharokkal is járhat. A hazánkban ritka jelenség tipikusan a tavaszi, száraz hidegfrontok alkalmával fordul elő. Az emberi kontroll alól kikerülő szabadtéri tűzeseteknek is magasabb kockázata van az ilyen időjárási helyzetben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik