Tudomány

Rejtélyes jelenség a Hubble űrteleszkóp fotóin

Ahogy arról már beszámoltunk sohasem látott dolgot örökített meg a Hubble űrteleszkóp januárban: egy aszteroida rejtélyes darabjaira hullását kapta lencsevégre. Íme, a fotók!

Csütörtökön írtunk a szenzációs felfedezésről, hogy a Hubble fényképeket készített egy darabjaira széteső kisbolygóról. A jeleség azért nem mindennapi, mert a kőzetből és jégből álló törékeny üstökösök a Nap közelében gyakran aprózódnak fel, ám a Mars és a Jupiter között elhelyezkedő aszteroida övben még nem tapasztaltak hasonlót a kutatók.

„Ez egy szikla, amely a szemünk előtt hullik darabjaira, ami fantasztikus” – mondta lelkesen David Jewitt csillagász.
A P/2013 R3 jelzésű kisbolygót először a Hawaiion található Keck Obszervatóriumban szúrták ki tavaly szeptemberben. Három együtt mozgó objektumra lettek figyelmesek a kutatók, ezután kapcsolódott be a Hubble a munkába.

Az űrteleszkóp sokkal jobb felbontású képeket készített, így kiderült, hogy az eredetileg észlelt 3 helyett valójában 10 „apróbb” aszteroidát vettek észre a tudósok. A legnagyobb darab körülbelül 200 méter átmérőjű volt. Mindegyik az üstökösökéhez hasonló csóvát húzott.

A csillagászok egyelőre csak találgatnak, hogy az eredetileg hatalmas kisbolygó miért hullott darabjaira. Azt kizártnak tartják, hogy egy másik aszteroidával ütközött, mert az drámaibb hatásokkal járt volna. Valószínűsítik, hogy a P/2013 R3 szerkezete már eleve gyengébb volt, és mégis csak a Nap fényének hatására kezdett el bomlani.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik