Tudomány

Miről twittelnek New York-ban?

New York és San Francisco két olyan város, ahová minden ember elvágyik egyszer. Egy londoni cég megfigyelte, hogy az ott élőket mi foglalkoztatja, és összeállított ezekről egy listát az alapján, hogy milyen hashtageket használnak a leggyakrabban. Próbáltuk kideríteni, hogy a budapesti lakosságot mi érdekli. Egy könyv a szerelemről???

A New York-iak folyton az időjárásról panaszkodnak, a San Franciscó-iak pedig a helyi buszjárat miatt nyafognak. Egy londoni közösségimédia-elemzéssel foglalkozó cég arra jutott, hogy a két városban összesen 1,6 millió ember twitterezik és 2,8 millió bejegyzés születik egy nap. Ez már elég nagy merítés ahhoz, hogy le tudják képezni, hogy az adott városokban élőket mi foglalkoztatja leginkább. Csak azokat a twitteket vették figyelembe, amiket 500-nál többször rettwitteltek, valamint kiszűrték a szpemet és más fontatlan tageket is..

New York

A San Franciscó-iakat a közlekedés után leginkább a pia és a technológia érdekelte, főként a Startup Weekend, Oakland és a RightsCon. A New York-iakat eközben a külvárosok időjárása foglalkoztatta, nightclubok, szórakozóhelyek és a kerületek. A legnagyobb New York-i hashtags ebben az időszakban a #cnywx  (Central New York Weather).


SFR

Megpróbáltuk felkutatni összehasonlításként a hazai trendeket, de mivel a Twitter Magyarországot és Budapestet – mára már szinte az egyetlen ilyen hely vagyunk a világon – nem fogadja el lokációnak, nincs egyszerű dolgunk. A yamm.hu-n találunk hazai trendeket, de ezek csak kisebb időtávra nézhetők, napi szinten pedig természetesen itthon is a fontosabb napi hírekhez kapcsolódó hastagek vezetnek, mint pl. ma a #zuschlag, vagy a Valóvilághoz kapcsolódóak (#charlotte) illetve a twitter hazai felhasználói bázisát alkotó tizenéves korosztály aktuális dolgai, a héten pl. az #asz (Leiner Laura Akkor szakítsunk című könyvéről van szó).

Ajánlott videó

Olvasói sztorik