Tudomány

Civilmag – egy közösség, ami hasznosabb a Facebooknál

CivilMag néven indult el az anyagi és szellemi adományozásra is alkalmas piactér. Az online felületen civil szervezetek, felelősen gondolkodó vállalkozások és magánszemélyek egyaránt lehetőséget és teret kapnak, hogy találkozzanak, megismerjék egymás küldetését, tevékenységét, majd az online térből kilépve a társadalom számára hasznos együttműködéseket valósítsanak meg

Múlt héten ott lehettünk egy olyan kezdeményezés születésénél, ami reményt adhat mindazoknak, akik már kezdenek lemondani a hazai civil összefogásról, a felelős, természettel összehangolt életvitelt megvalósulásáról.

A CivilMag.hu online közösségi tér híd szerepet tölt be a felelősen gondolkodó, szellemi és anyagi adományozás iránt nyitott magánszemélyek és vállalatok, valamint a társadalmi problémák megoldásáért dolgozó civil szervezetek között.

Kialakításánál fő szempont volt, hogy azok a magánemberek és cégek, akik bármilyen formában segítséget kívánnak nyújtani a hazai civil szervezetek működéséhez, illetve a civil szervezetek, amelyek különböző formájú támogatásokat keresnek a lehető legkönnyebben egymásra találjanak.

Egy-egy jó ügyre fordított idő is lehet akkora segítség, mint az anyagi támogatás, így az online térben az anyagi támogatás mellett a saját tudásukat is felajánlhatják a közösség tagjai. Adományozni lehet például tanácsadást, kiadványszerkesztést, fordítást, tulajdonképpen bármit, amihez a felajánló ért, amit adni tud.

A hiteles és ellenőrzött civil adatbázisból ki lehet választani, hogy mely szervezetet, milyen ügyet szeretne az adományozó támogatni, mire szeretne időt és energiát fordítani. A CivilMag lehetőséget teremt a civil szervezetek számára, hogy felajánlásokat kérjenek, de meghirdethetik itt programjaikat, konferenciáikat, workshopjaikat, vagy éppen toborozhatnak résztvevőket a közösségen belül egy-egy akciójukhoz is.

Az interaktív felületen híreket, információkat is megoszthatnak egymással a közösség tagjai, kérdezhetnek, elmondhatják tapasztalataikat, véleményüket egy-egy témával kapcsolatban. A CivilMag létrehozói ezzel a kezdeményezéssel is igyekeznek hangsúlyozni, hogy felelősen kell tekintetnünk egymásra és a közös jövőnkre, szükség van arra, hogy megosszuk egymással a tudásunkat, erőforrásainkat, eszközeinket és az időnket, hogy nemcsak önmagunkért, hanem egymásért is felelősséget kell vállalnunk, hogy egyénként és közösségként is van felelősségünk, dolgunk.

A CivilMag közösséghez a www.civilmag.hu oldalon lehet csatlakozni és itt lehet a felajánlásokat megtenni. A regisztráció egyszerű, ahogy a kezelés is, pár perc alatt könnyedén elsajátítható a működés.

Természetesen a Civilmag a Facebook-on is jelen van, oldaluk ezen a linken érhető el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik