Tudomány

17 ezer brit férfi lehet királyi származású

A Stewart vagy Stuart családnevű brit férfiak fele királyi származású - derítette ki egy DNS-vizsgálat Nagy-Britanniában. A szigetországban mintegy 35 ezer ilyen nevű férfi él, így bő 17 ezernek csörgedez ereiben királyi vér.

A The Daily Telegraph című brit lap pénteki jelentése szerint a Stewart/Stuart királyi eredet skót gyökerű, ám nem Stuart Mariától ered, hanem jóval korábbról: Sir John Stewartig vezethető vissza, aki 1298-ban halt meg William Wallace oldalán harcolva az angolok ellen a falkirki csatában. Az ő unokájából lett azután az első Stewart király Skóciában II. Robert néven, aki anyja – Marjorie Bruce – révén unokája Robert Bruce-nak, a bannockburni győzőnek. (Az 1314-es bannockburni csatában Robert Bruce döntő győzelmet aratott a túlerőben lévő angol sereg felett és kivívta Skócia függetlenségét. Ő volt egyébként Skócia első Robert nevű királya, 1306-tól uralkodott haláláig, 1329-ig.)

A Sir John Stewart és fiai földi maradványaiból vett DNS-minta megmutatta, hogy mindhárman hordoztak magukban az Y-kromoszóma S781+ jelű markerét. Sir John fivére, James és az ő leszármazottai DNS-e viszont nem tartalmazza ezt a genetikai ismertető jegyet. Ebből következőn – magyarázta a lapnak Jim Wilson, a kutatást végző tudócsapat vezetője – az S781-es marker Sir Johnnál jelent meg, apjánál még nem, különben Sir John fivérének és az ő leszármazottainak a DNS-ében is benne lett volna, illetve benne lenne. Sir John vérvonala viszont azóta is hordozza ezt a markert, így azonosíthatók jelenkori leszármazottai. A kutatók ezt keresték a ma élő Stewart és Stuart nevű férfiak DNS-ében, és így jutottak arra, hogy 50 százalékuknak királyi felmenői vannak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik