Tudomány

Töcsu az új napváros, sugárzik a hó az USA-ban -Zöldszüret

Magyarország elutasítja az EP klímapolitikai terveit, miből érdemes üzemanyagot készíteni, papírhulladékból lesz tüzelőanyag Pécsett. - Zöldszüret

Ismét napenergiarekord dőlt meg, Töcsu az új napváros. A világ legnagyobb napenergiával működő épülete a Nap és Hold Oltárának elnevezett irodaház, melynek teljes külső burkolatát napelemek borítják, területe összesen 75 ezer négyzetméter.

Kína nem csak a légszennyezésben világelső, jól láthatóan a megújuló energiaforrások kutatás-fejlesztésében is az. Az ország meglehetősen szegény természeti erőforrásokban, miközben energiaigénye folyamatosan nő -, ez pedig új, a tiszta energia terén zajló ipari forradalom lehetőségét sürgeti meg Kínában. Az itt élők legalább egyötöde dolgozik a napenergia-iparban, a legtöbben napkollektorral állítják elő a lakásuk melegvizét.

Az 5 ezer négyzetméter alapterületű napelemsor

A napelemeken kívül egyéb innovatív zöld technológiákat is beszereltek az épületegyüttesbe. A tartószerkezet mindössze 1%-ban tartalmaz acélt, rendkívül fejlett tető- és falszigetelése következtében pedig az épület 30 százalékkal kevesebb energiát emészt fel, mint amennyit a nemzeti energiatakarékossági szabvány előírna. Az épület összes energiaszükségletének mintegy 95 százalékát alternatív energiaforrásokból fedezik.
epitinfo.hu

Legutóbb szemléztük már, miféle íteletidő lett urrá Amerikán, azonban egyre több ott lakó véli úgy, az okok főként másokban, nem csak az időjárásban keresendők. A normál radioaktivitás dupláját, közel 60CPM-et mért DutchSine felhasználó St. Louisban. A frissen hullott hó környezetében a napokban, ami felerősítette azokat a feltételezéseket, hogy a fukusimai atomerőműből kiszabadult szennyezés szelek szárnyán újra és újra átkel a Csendes-óceán felett.

Ezt támaszthatja alá, hogy a 2012-es hóviharok idején is nagyobb radioaktív háttérsugárzást tapasztalt a megszokottnál. További gyanús körülmény, hogy San Francisco egyik strandján a napokban a megengedett háttérsugárzás ötszörösét mérték Geiger-Müller-számlálóval. Az utóbbi ügyben a hatóságok vizsgálatot indítottak.
napi.hu

Jogos az aggodalom, de mi lesz majd a megoldás?

A média leginkább a ködösítéssel foglalkozik, a lakosság egyre feszültebbé válik, további aggodalamra ad okot a szövetségi kormány 14 millió dózis kálium-jodid tablettarendelése.

Magyarország hivatalosan is elkötelezte magát az atomlobbinak, csatlakozott azokhoz az uniós tagállamokhoz, amelyek nem akarják, hogy az EU közös célt fogadjon el az alternatív energia részarányának növeléséről.

A harc azért megy, hogy helyette csak egy károsanyag-kibocsátási cél legyen, amit atomerőművek bővítésével is könnyen el lehet érni. A parlamenti bizottság szerint az EU-nak jogilag kötelező klímacélokat kellene kitűznie, tehát nem csupán ajánlásokat kellene tennie. Mindenképpen születik megállapodás, azonban kérdéses, milyen kompromisszumokkal hajlandóak belemenni a tagállamok.

 

Nem szabad könnyelműnek lenni, mivel ha nem szigorítják jelentősen a klímapolitikát, az évszázad végére elbukjuk a föld átlaghőmésékletének megtartásáért folytott harcot, ami biztosan globális katasztrófához vezet.
greenfo.hu

Vajon tényleg a villanyautózás a legzöldebb közlekedési mód vagy inkább üzemanyag-reform kéne?

Felületes szemlélőnek úgy tűnhet, a 2010-es évek derekán végre kezdi bevenni a kanyart az autóipar, és megindul az elektromos közlekedés felé. Ennek lehet örülni, vagy sem, lehet hinni benne, de nem muszáj, egy viszont biztos: alternatíva akadna bőven. Benzint, dízelt és gázt, vagyis könnyen elégethető üzemanyagot sok mindenből lehet készíteni, egy részük még zöldebbnek is tűnik, mint a villanyautózás.
totalcar.hu

Megváltozott munkaképességű dolgozók segítségével készítenek tüzelőanyagot az ERFO Nonprofit Kft. pécsi telephelyén papírhulladékból egy új fejlesztésnek köszönhetően – derül ki a pecsma.hu weboldalán.

Már üzembe is helyezték a pécsi telephelyén azt a brikettáló gépet, amellyel a vállalatnál, valamint a városi környezetben keletkező papírhulladékot jó minőségű, környezetbarát tüzelőanyaggá lehet alakítani. A gépet megváltozott munkaképességű dolgozók kezelik, a cég összesen Pécs környékén 800 ilyen embernek ad munkát varrodákban, műanyagüzemekben.

A budapesti székhelyű, teljes egészében állami tulajdonú, 26 telephelyen közel 1700 embernek munkát biztosító ERFO Nonprofit Kft. Pécsen és a megyeszékhely környékén két papíripari üzemében egészségügyi papírtermékeket, öt varrodában ruházati termékeket, műanyagipari üzemében szemeteszsákokat, tasakokat, takarófóliákat gyárt, vegyes üzemeiben pedig csomagolóipari tevékenységet folytat 886, több mint 90 százalékban megváltozott munkaképességű dolgozójával.

Tetszett a cikk? Olvassa el ezeket is:

Kezdje az évet ledesítéssel!

Befagyott a Niagara-vízesés – Zöldszüret

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik