Tudomány

Szuperkamerával figyelik a Földet

Nemzetközi Űrállomás (iss, nemzetközi űrállomás)
Nemzetközi Űrállomás (iss, nemzetközi űrállomás)

Élőben nézhetjük, mit csinál a szomszéd a kerítés mögött.

Magyar idő szerint hétfőn 21 óra 53 perckor indították el a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) azokat a nagyfelbontású videokamerákat, amelyek a jövő év elejétől valós idejű képet fognak közvetíteni bolygónkról – írja az Origo. A több hónapos kalibrálási és beüzemelési folyamatot követően várhatóan a jövő év első negyedévétől lesz elérhető a kamerák élő képe az UrtheCast honlapján keresztül.

A kisebbik kamera képén a Földön lévő 5 négyzetméteres terület egy képpontnak látszik majd. A nagyobbik, egyméteres felbontású kamera mozgatható lesz, így igény szerint lehet majd ráirányítani a közvetíteni kívánt területre. Ez nagyjából a Google Földben elérhető műholdképekkel azonos minőségnek felel meg: ilyen felbontás mellett kivehető egy ház elhelyezkedése, bár homlokzatának mintái már nem. Az űrállomásról közvetített képen a mozgó autók és akár tüntetések vagy tömegrendezvények is kivehetők lesznek.

Egy-egy nemzetközi érdeklődésre számot tartó eseményt a honlapon keresztül bárki megtekintheti majd úgy, akár egy YouTube-videót, bár a felvételek csupán másodpercenkénti három képkockás sebességgel lesznek rögzítve, ezért eléggé darabosak lesznek rajtuk a mozgások. Képzeljenek egy csaknem élő képet közvetítő Google Földet, ahol nem négy éves műholdképeket lehet nézegetni – idézi George Tycet, a társaság műszaki vezetőjét a lap.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik