Tudomány

Indul az újabb felderítő a Marsra

Hétfő este lövik ki a Maven űrszondát és tíz hónap múlva ér a vörös bolygóra.

Hétfőn indítja a NASA, az amerikai űrkutatási hivatal a MAVEN (Mars Atmosphere and Volatile Evolution Mission) űrszondát. A 2 és fél tonnás szerkezetet egy Atlas-5 típusú hordozórakétával indítja az United Launche Alliance nevű vállalat a floridai Cap Canaveralről közép-európai idő szerint 19 óra 28 perckor.

A szonda tíz hónapon át utazik, míg elér céljához. Ha sikerül hétfői startja, 2014. szeptember 22-én érkezik a vörös bolygóhoz.

A Mars körül keringve feltérképezi a bolygó felső atmoszféráját és ionoszféráját, valamint a Nappal való kölcsönhatását – mondták el sajtótájékoztatójukon a NASA-misszió vezetői.

Most nem a felszínt vizsgálják

Ilyennek képzelik

A Mars négymilliárd éve két percben videón.

David Mitchell projektvezető közölte: a szondán található műszerek feladata, hogy megtalálják a Mars történelmének hiányzó darabkáit. Az eddigi Mars-expedíciók – robotokkal és szondákkal – a bolygó felszínére összpontosítottak, a mostani pedig a bolygó felső légkörének megértését szolgálja, az egy éven át tartó vizsgálat során alaposabban meg akarják ismerni annak változásait.

A Marsnak korábban sűrűbb volt a légköre, amely alkalmas volt ahhoz, hogy víz legyen a felszínén. Egy jelentős éghajlati változás következtében azonban légköre nagy része a világűrbe szökött – magyarázták a tudósok.

A MAVEN által elvégzett mérések várhatóan lehetővé teszik, hogy meghatározzák a légkör összetevői – a szén-dioxid és a víz – világűrbe történt szökésének szerepét, ezáltal pontosabban meg lehet majd ismerni a Mars légkörének, éghajlatának, vizének történelmét.

Az űrszonda pályára állítása és a műszerek kalibrálásának öt hete után a szonda elliptikus pályára áll, amelynek révén minden szélességi fok alatt végezhet megfigyeléseket. Magassága 150 és 6000 kilométer között váltakozik majd.

149 milliárdból

A MAVEN felszerelését nyolc tudományos műszer alkotja, köztük a légköri gázok molekulaszerkezetének megállapítására szolgáló tömegspektrométer és az SWEA elektronikus napszélelemző. Ez utóbbi, a francia Asztrofizikai és Bolygótudományi Kutató Intézet (IRAP) által kidolgozott berendezés a Mars magnetoszférájában lévő napszelet elemzi majd.

A MAVEN a Mars kutatását szolgáló Scout amerikai program második missziója, költsége 671 millió dollár (149 milliárd forint).

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik