Tudomány

Szelektív hulladékgyűjtők lepik el a fővárost

Folyamatosan bővítik a szelektív hulladékgyűjtési rendszert a fővárosban, 2014 végéig összesen több mint 400 ezer szelektív kuka kerül a lakossághoz - közölte György István főpolgármester-helyettes csütörtökön.

A projektre összességében 5,5-6,0 milliárd forint közötti összeget költ a főváros, ebből 4,8 milliárd forint uniós forrás. Az összeg eredetileg 4,3 milliárd forint volt, de sikerült egy 500 millió forintos kiegészítő támogatás uniós elfogadtatásával megemelni – tette hozzá.

A házhoz menő szelektív hulladékgyűjtési rendszer alapvetően környezetvédelmi célokat szolgáló beruházás, amelynek megvalósítása során minden elemében figyelembe veszik a környezetvédelmi szempontokat. Így van a szükséges járműbeszerzések esetében is – hangsúlyozta a budapesti polgármester-helyettes.

A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. telephelyén bemutatták azt a három környezetkímélő módon, sűrített földgázzal (CNG) működő teherautót is, amelyek a továbbiakban segítik a  projekt megvalósítását.

A főpolgármester-helyettes az MTI kérdésére elmondta: a mostani mellett további két projekt szolgálja majd Budapest szelektív hulladékgyűjtési rendszerének fejlődését. Ennek keretében az FKF Zrt. létrehozza 10-11 milliárd forintos beruházással a begyűjtött szelektív hulladékot feldolgozó saját kapacitását, valamint 60 CNG-üzemű célgépjárművet vásárolnak mintegy 3,5 milliárd forintért.

György István beszélt arról is, hogy a szelektív hulladékgyűjtő edények lakossági kihelyezésével egy időben több, korábban létesített szelektív hulladékgyűjtő szigetet megszüntetnek. Jelezte, hogy nem szüntetik meg valamennyi szelektív gyűjtőhelyet, vannak ugyanis olyan helyek, ahol nehéz az új szelektív kukák elhelyezése.

Klug Lajos, az FKF Zrt. vezérigazgatója kifejtette: azzal, hogy “a házhoz menő hulladékgyűjtési rendszert” kialakítják, kevesebb hulladék kerül majd a lerakókba. Megemlítette: az üveghulladék gyűjtésére a most kialakítandó rendszer nem lesz alkalmas, ezzel csak a papírt, a műanyagot – a PET-palackot -, valamint a fémet gyűjtik majd be. Az üveget  továbbra is a megmaradó a szelektív hulladékgyűjtő szigeteken gyűjtik össze.

Bálint Norbert, a Magyar Gázüzemű Közlekedés Klaszter Egyesület (MGKKE) alelnöke az MTI-nek elmondta, hogy a sűrített földgázzal működő teherautókkal átlagosan 20-30 százalékos megtakarítás érhető el. Tájékoztatása szerint jelenleg a dízel üzemanyag ára Magyarországon 420 forint körül van literenként, míg egy kilogramm sűrített földgáz 345 forintba kerül.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik