Tudomány

Az újrahasznosítás csúcsa – kartonbringa kétezer forintért

Hihetetlen lehetőségek rejlenek a szeméttelepre való alapanyagok felhasználásában, kreatív tervezők megmutatták, hogyan lehet pár ezer forintnyi kartonpapírból használható kerékpárt kreálni.

Meg nem erősített statisztikák alapján mindössze 71 másodperc telik el két kerékpárlopás között Angliában. Döbbenetes adat, és akkor még a világ többi, kevésbé biztonságos területéről még nem is beszéltünk. Bármennyire is fáj tehát, a kerékpár fogyóeszköz, és ezen a gondolatmeneten elindulva, miért ne lehetne olcsó, újra felhasznált alapanyagokból elkészíteni?

Ryan Perkin tervező megvalósította az ötletet, legalábbis annak a kiállításokon bemutatható verzióját. Kétkerekűje teljes mértékben kartonból készült, az egész vázszerkezetet és a kerekeket is beleértve. Egyedi, pofás darab, ezért kár lenne, ha valaki olcsósága ellenére gyújtásnak nézné, szerencsére Ryan erre az eshetőségre is gondolt, biztonsági láncot is tervezett hozzá, miből másból, mint kartonból!


Ryan Perkin ötlete inkább művészeti alkotásként állja meg a helyét, ezzel a bringával nem vágnánk neki egy Balatonkerülésnek

Ötlete nem egyedi próbálkozás, Wei-Chich Hsu kínai tervező szintén megvalósította a saját papír bringáját. A gyerekeknek tervezett guruló szerkezet tényleg használható, és legnagyobb előnye, hogy bármikor elemeire bontható, akár egy IKEA bútor. Nem csoda, hogy az elképzelés 2012-ben Red Dot Design díjat ért.

Puzzle szerű kirakós kerékpár

Ennél egy fokkal használhatóbb szerkezet Phil Bridge alkotása. Az általa épített kerékpár költsége alulról veri a harminc dollárt, tehát nincs ok sírógörcsre, ha meglovasítják.  Ez annak köszönhető, hogy a váz különlegesen erős, kidobásra ítélt méhsejt szerkezetű kartonból készült, így könnyedén elbírja egy felnőtt ember súlyát. Ráadásul az esőtől sem kell tartani, a kartonbringa vízálló, felesleges figyelni a viharfelhőket.


Mindössze kilenc kiló, és kétezer forintba kerül Izhar Ganfi kartonkerékpárja

Mégsem ez a kategória legkiemelkedőbb darabja! Izhar Ganfi izraeli feltaláló még messzebb ment, mikor életre keltette a tízdolláros kerékpárt. Gafni az origamit ötvözte modern felületkezelőkkel, így a vízálló tulajdonság mellett figyelemre méltóan alacsony tömeget sikerült elérnie, a kétkerekű 9 kilógrammot nyom, és akár 200 kilóig terhelhető. Ezek a fejlesztések várhatóan nem vállnak a mindennapi élet részeivé, de kegyetlen pontossággal rámutatnak arra, hogy mekkora lehetőség rejlik a jól tervezett, ötletes újrahasznosításban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik