Tudomány

Ilyen lesz egy város 2050-ben

Megszűnnek a dugók, a boltokban saját magunknak nyomtatjuk ki a személyre szabott árut, az utcákon pedig lámpák helyett fák fognak világítani.

Zsúfoltság, bűz, környezetszennyezés – modern városaink lassan élhetetlenné válnak. Az emberiség hatalmas ütemű növekedésével épített környezetünket is gyökeresen át kell alakítani. Hacsak nem akarjuk teljesen kizsigerelni a természetet és vele együtt önmagunkat is lassan elsorvasztani. A technika elméletben készen áll, lássuk tehát, hogyan  néz ki a BBC szerint egy modern város 2050-ben.

Okosépületek és vertikális farmok

Az egyik legfontosabb tényező az otthon, a lakás. A jövő “okosépületei” szinte önálló életet élnek majd. Kontrollálják a hőmérsékletet, ehhez igazítják a fűtést és a hűtést. Nem fűtjük többé az utcát és nem felejtjük bekapcsolva az áramzabáló légkondit. Minimális emberi beavatkozással működik majd a világítás és a biztonsági rendszerek.

Ezek az épületek a fenntartható fejlődés jegyében születnek majd. A felhasznált energia nagy részét maga az épület termeli meg, az esővíz hasznosításával pedig minimálisra csökkenti a vízfogyasztás költségeit és környezetterhelését. Az elektromos áramot hatalmas akkumulátorokban tárolják majd, a “felesleget” pedig visszatáplálják a hálózatba.

Illusztráció: Shutterstock

Sok munkahely is megváltozna. Felejtsük el a mai felhőkarcolók formáját, 2050-ben ökotornyok törnek majd az ég felé. A többcélú épületekben függőleges gazdaságok működnek majd: élelmet termelnek amellett, hogy irodák, boltok, lakások részére továbbra is alkalmasak lesznek. Az úgynevezett vertikális gazdálkodás előnyei, hogy a növények egész évben termeszthetők és nem befolyásolják az időjárási körülmények.

Világító fák

Hihetetlennek hangzik, de a jövő városában nem találkozunk majd utcai lámpaoszlopokkal, a közvilágítást világító fák szolgáltatják majd. Ez nemcsak az Avatarban létezik, a világító fehérjék használata nem ismeretlen a biológiai kutatásokban. Amerikai kutatók már meg is kezdték a kísérleteket egy lúdfű néven ismert gyomnövényen, amelybe a Vibrio fischeri nevű tengeri baktériumból ültetnek be géneket.

Terveik szerint az itt megalkotott technológiát fogják alkalmazni fák esetében is. A fák egész életükben világítanak majd, és az egyenletesebb eloszlású fényforrások miatt sokkal szebb lesz a közvilágítás.

Robotaxi és repülő pizzafutár

Mobiltelefonok helyett a polgárok számítógépekkel a “zsebükben” élik majd életüket, például a Google-szemüveghez hasonló eszközökön kommunikálnak majd. Megszűnnek a dugók és a közlekedési lámpák is. A városokban teljesen önálló “robotaxik” váltják fel az autókat és a tömegközlekedést is.

Teljesen átalakul a vásárlás is, a virtuális és a valós világ határai elmosódnak. Az üzletek polcait képernyők váltják majd fel és roboteladók segítenek majd a választásban. A 3D-nyomtatókat használva a vásárlók akár személyre szabott termékeket hozhatnak létre a boltokban. A pizzafutárnak pedig a jövőben nem ajtót, hanem ablakot kell majd nyitni: a megrendelt ételt ugyanis drónok fogják házhoz szállítani.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik