Tudomány

Így jár, aki még a legyet is röptében

A kapkodás és a túlzott vágy a rovarvilágban gyakran vezet "férfiszerelemhez". Van azonban, hogy kifejezetten az agresszió áll a homoszexualitás hátterében.

Korábban a témában:

A rovarok szexuális életét meglehetősen egyszerűnek gondoljuk. Finom, lebegő tánc, gyors “ölelkezés”, majd mindenki meg a maga dolgára. Egy újabb vizsgálat azonban a hatlábúak homoszexuális szokásait vizsgálva azt mutatja, az érintetteknek sokszor nem ilyen egyértelmű a helyzet…

A kutatók igen kimerítően tanulmányozták már az egyneműek egymás iránt érzett vonzalmát emlősök és madarak köreiben, ám kevés figyelmet fordítottak a rovarok ilyen viselkedésére. A gerinctelenek homoszexuális viselkedésének magyarázatára most egy izraeli és svájci kutatókból álló csapat vállalkozott.

Elsősorban a “férfiszerelemre” fókuszáltak a rovarvilágban, és arra a megállapításra jutottak, hogy a legtöbb eset a véletlen műve. Míg a fejlettebb állatok homoszexualitása mögött olyan bonyolult okok húzódnak, mint például a szövetségi, “baráti” kapcsolatok megerősítése, addig a kis szárnyasoknál úgy tűnik, az egész csak egy lényegre törő “puhatolózás” a másik nemének megállapítására.

A rovarok szexuális élete ugyanis gyors és nélkülöz minden romantikát. Aki lassú, az ebben a világban lemarad, és elveszíti a lehetőséget génjei továbbörökítésére – magyarázza Inon Scharf evolúciós ökológus a Tel Aviv-i Egyetem munkatársa. Gyakran megesik, hogy szerelmi légyottot épp kipihenő hímen aktívan érződik még a nőstény illata, ami megtéveszti a másik hímet.

Ilyen kavarodásban nem csoda, ha a Tiszavirág mellényúl (fotó: MTI)

Sok rovarnál ugyanakkor a hím és nő egyedek külsőre teljesen egyformák. Mivel vesztegetni való ideje nincs, a szerencsevadász ilyenkor kénytelen élesben meggyőződni a kiszemelt partner neméről. A megkülönböztető képesség ilyen nagyfokú hiánya okozza azt is, hogy több ízeltlábút megfigyeltek már, ahogy különböző tárgyakkal próbáltak szexuális aktust létesíteni. Ez is azt bizonyítja, hogyha a rovarok csak egy homályos lehetőséget is látnak a párosodásra, azt azonnal megragadják – fogalmaz Scharf.

Egyeseket a “rosszindulat” vezet és tudatosan válnak “homoszexuális ragadozóvá”. Lepkék, molyok, darazsak például arra használják az egyneműek nászát, hogy elvonják versenytársaik figyelmét a nőkről. Sőt, a más hímre juttatott spermát az áldozat még át is adhatja annak a hölgynek, akivel később légyottot szervez. Bár a kutató elismeri, ez a mechanizmus nem túl hatékony. Az erőszakkal ráadásul még az ellenlábas nemi szervében is károkat okozhat a támadó.

Ajánlott videó mutasd mind

Az aranyér és a higénia kapcsolata

Az aranyér számít az egyik legkellemetlenebb és leginkább szégyellt betegségnek a társadalomban, nemtől és kortól függetlenül bárkit érinthet.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.