Tudomány

Így teljes az élet férfiak nélkül

óriás hangyász (hangyász, )
óriás hangyász (hangyász, )

Hím közbenjárása nélkül szült egy hangyász egy állatkertben. Nem csoda történt és szűznemzésről sem beszélhetünk, csupán a természet titokzatosabb, mint gondolnánk.

Armani egy óriáshangyász hölgy, aki a LEO Zoológiai Központban lakik Connecticutban. Miután bizonyossá vált, hogy párjával, Alffal szülői örömök elé néznek, a leendő apát el is távolították kis családja mellől. A hím hangyászoknak ugyanis rossz szokásuk, hogy gyakran megölik utódaikat.

Hamarosan meg is született a kis Alice és biztonságban fel is cseperedett. A gondozók épp egy újabb randevút akartak összehozni a szülők között, amikor észrevették, hogy Armani újra terhes. Mivel pedig hímmel nem találkozott, a szakemberek szűznemzésre gyanakodtak.

Ez azt jelenti, hogy az anya hím közreműködése nélkül, gyakorlatilag önmagát reprodukálja. Az ivaros szaporodás során az utódba mindkét szülőből egy-egy kromoszómakészlet kerül, ivartalan szaporodáskor, vagyis szűznemzéskor viszont mindkét kromoszómakészlet az anyától származik.

Forrás: AFP

A szűznemzés főleg gerincteleneknél jellemző, de megfigyelhető hüllőknél, halaknál, kétéltűeknél és alkalmanként madaraknál. Korábban úgy gondolták, hogy fogságban élő állatok produkálják és a hímek hiánya illetve csekély száma váltja ki. Viszont miután a vadonban is találtak rá példát, valami más húzódhat meg a háttérben.

Egyes fajok nőstényei maguk “döntik el”, hogy akarnak-e apát utódaiknak, vagy sem, ám mások még csak nem is választhatnak. A kék foltos szalamandrának nem is léteznek hím példányai: a nőstények mindent egyedül oldanak meg és kizárólag nőstény utódokat hoznak világra.

De térjünk vissza Archie-re, a kis hangyászra, aki látszólag a szalamandrához hasonlóan hiába tudakolná ki is az ő apja. De csak látszólag. Az ő fogantatása nem szűznemzésnek, hanem egy másik érdekes módnak, a diapauzának köszönhető. Sok állat képes arra, hogy a hím ivarsejtjeit testének egy speciális részében tárolja és maga határozza meg, mikor következzen be a megtermékenyítés.

Módfelett sikeres túlélési stratégia: ha a környezeti feltételek épp mostohák, az anya késleltetni, “programozni” tudja a szülést a bőség idejére. Bár a diapauzát most először figyelték meg hangyászoknál, ezzel élnek például a denevérek, de a hangyászok közeli rokonai, a hangyászsünök is. A kis Archie születése tehát nem csoda, csupán egy újabb, immár megfejtett titok az állatvilágból.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik