Tudomány

Rikító rózsaszín csigát fedeztek fel

A maga húsz centiméterével valóságos óriás, világító rózsaszín külsejével pedig igencsak meglepő jelenség az Ausztráliában felfedezett új csiga.

Halvány rózsaszín csigákat már korábban is láttak az ausztrál Kaputar-hegy környékén, ám mindeddig azt hitték, egy, már ismert faj egyik variációjáról van szó. Újabb kutatások azonban kimutatták, hogy a rózsaszín tünemény akár egészen rikító árnyalatot is ölthet, és valójában egy új faj. Pontos meghatározásán most dolgoznak a szakemberek.

A Kaputar-hegy és környezete egy 10 négyzetkilométeres ökológiai fülke. Buja, nedves folt a sivár környéken, ahol az élővilág évmilliók óta elszigetelten fejlődik. Ezért alakulhattak ki itt olyan egyedi fajok, mint a rózsaszín csiga is.

Feltűnő színe nem épp a legjobb álca az erdő talaján vagy a fatörzseken, ám a vörös eukaliptusz levelek közt már igazán beleolvad a környezetbe. Magyarul a szokatlan szín a rejtőzködést szolgálhatja. De hogy maradhatott ilyen sokáig rejtve a húsz centiméteresre is megnövő állat? Azért, mert az édes kis szőrös állatkák kutatása és védelme sokkal népszerűbb, mint a gerinctelenek feltérképezése – véli Michael Murphy, a területen évtizedek óta szolgálatot teljesítő vadőr.

Márpedig a szerves anyagok lebontásával a rózsaszín csiga és társai sokkal komolyabb szerepet töltenek be az ökoszisztémában, mint a kétségkívül aranyos koala. Jövőjük azonban bizonytalan, a globális felmelegedés fenyegeti élőhelyüket. Elég egy-két fok emelkedés, és a környék kiszárad. Az ausztrál kormány nem is késlekedett, veszélyeztetett ökológiai területnek nyilvánította a Kaputar-hegyet.

Kövess minket a Twitteren is!

Sőt, már a Tumblren is megtalálsz minket!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik