Tudomány

Mélytengeri szörnyet filmeztek le

Most először sikerült eredeti élőhelyén lencsevégre kapni az akár 15 méteres testhosszt is elérő szíjhalat, a mélytengerek misztikus óriását.

A kígyószerű halat már 1772-ben felfedezte és leírta egy norvég biológus, ám természetes élőhelyén mindeddig nem sikerült filmre venni. Sőt, eddig tanulmányozni is csak akkor lehetett, ha a víz partra mosott egy-egy tetemet. A világ legnagyobb csontoshala ugyanis egy kilométeres mélység alatt él.

Épp ezért nem tudunk róla sokat. Akár 15 méteresre is megnőhet, bár az eddigi legnagyobb, dokumentált egyed nyolc méter hosszú volt. Feltehetően vak, ami nem ritka az örök sötétségben élő mélytengeri lényeknél. A sarki vizeket kivéve a világ bármely óceánjában előfordulhat.

Hatalmas mérete és titokzatos életmódja miatt a tengerészlegendákban halászokat elvarázsoló, misztikus tengeri szörnnyé nőtte ki magát éppúgy, mint az óriás tintahal. Pedig teljesen ártalmatlan: a világ legnagyobb hala a legapróbb élőlényekkel, planktonnal táplálkozik.

A korábban készült, ám csak a közelmúltban nyilvánosságra hozott videón megfigyelhető példány háromméteres lehet.

Kövess minket a Twitteren is!

Sőt, már a Tumblren is megtalálsz minket!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik