Tudomány

Laborban növesztett vesét transzplantáltak

szervátültetés (szervátültetés, transzplantáció, műtét, műtő, orvos, sebész, )
szervátültetés (szervátültetés, transzplantáció, műtét, műtő, orvos, sebész, )

Tekintettel arra, hogy az emberiség történetében ez az első ilyen eset, a szervet egy patkány kapta.

Az amerikai kutatók tudományos áttörése teljes sikerként könyvelhető el, hiszen az apró rágcsálóban pont úgy működött a mesterséges vese, mintha a sajátja lett volna. Igaz, a dicsőséget számos kudarc előzte meg.

Mesterséges szervet ugyanis nem egyszerű növeszteni. A tudósoknak először is szükségük van egy donorra, akinek a veséjét olyan kémiai pucolásnak vetik alá, aminek a végén nem marad más, mint annak alapvető kollagén szerkezete. Aztán ezt a vázat tudják ismét életre kelteni emberi őssejtek és patkányok vesesejtjeivel. A trükk – mint az élet egyéb területein, úgy itt is – a körülmények és hozzávalók megfelelő aránya.

A művese ugyan (egyelőre) tízszer rosszabbul teljesít, mint az igazi, de működik, ráadásul két hét alatt létrehozható. Az áttörő eredmények ismeretében talán nem is olyan meglepő, hogy a kutatók szinte biztosak abban, hogy képesek lesznek tökélyre fejleszteni módszerüket – nemcsak patkányoknál, hanem embereknél is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik