Tudomány

Veszélyben a budapesti elefántbébi

Kiselefant(210x140)(2).jpg (elefántbébi, )
Kiselefant(210x140)(2).jpg (elefántbébi, )

Nem akar szopni az újszülött elefántborjú, ezért elkezdték mesterségesen táplálni. Így azonban rosszak a túlélési esélyei.

Egész éjjel talpon voltak a Fővárosi Állatkert elefántházának dolgozói a Valentin napon született apróság miatt. A pici sajnos semmi hajlandóságot nem mutatott arra, hogy önállóan szopni kezdjen, ezért hajnali 5 órakor az állatorvosi csapat úgy döntött, megkezdik a mesterséges táplálást – tudósított Facebook-oldalán az intézmény.

Az anyatejben levő anyagok nélkülözhetetlenek a kicsi egészségéhez, ezért vállalták a kockázatot és az anyát enyhe bódítással lenyugtatták, és mintegy 1,5 liternyi tejet fejtek le tőle. Az anyaállat jól viselte a műveletet, a pici pedig a lefejt tejet keserves küzdelem után végül elfogyasztotta. Ezzel sikerült némi időt nyerni. Ha azonban a pénteki nap folyamán sem indul be az evési ösztöne, akkor további lépésekre lesz szükség. Aggodalomra ad okot az is, hogy a nemzetközi tapasztalatok szerint a mesterséges táplálás mellett az ázsiai elefántborjak túlélési esélyei rosszak.

Jó hír viszont, hogy ha sikerül életben tartani az ormányos jövevényt, akkor Budapesten maradhat az anyja mellett. Kiderült ugyanis, hogy a borjú nőstény, így nem kell az ivarérettség elérésekor eltávolítani a budapesti csordából.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik